lopás

2018.04.21. 08:33

Gyümölcsfákat loptak Tamásiból

Két helyi lakos ellen javasol vádemelést a rendőrség, akik gyümölcsfákat loptak.

TEOL, fotó: shutterstock illusztráció

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Egy tamási nő tett feljelentést a rendőrségen, mivel ismeretlen tettes 2017. december 19-e előtt a területükről kivágott és ellopott 40 gyümölcsfát. Az elkövető a cselekménnyel mintegy kétszázezer forint kárt okozott, tájékoztatott a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket, egy 29 és egy 15 éves helyi lakost. A férfit és a fiatalkorú fiút lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerték a bűncselekmény elkövetését. Vallomásukban elmondták, hogy a fákat időközben értékesítették. Az eljárás során mindketten szabadlábon védekezhetnek.

A Tamási Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!