Hallgassa élőben!
Fotó: Mártonfai Dénes

Szekszárdi gyermekgyilkosság: megvan a jogerős ítélet!

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen 21 év 11 hónap fegyházra ítélte a Pécsi Ítélőtábla kedden azt a Tolna megyei férfit, aki 2019 tavaszán hatéves unokatestvérét szexuális indíttatásból bántalmazta és a kislány halálát okozta Szekszárdon.

A másodfokon eljáró ítélőtábla az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a jogerősen megállapított tényállás szerint a bűncselekmény elkövetésekor a 19 éves vádlott 2019. március 8-án követte el a bűncselekményt. Elhívta a kislányt a Séd-patak melletti töltéshez, ahol – szexuális indíttatásból – bántalmazni kezdte a védekezésre képtelen gyermeket. Térkővel többször fejen ütötte, majd a még lélegző kislányt a patakba húzta, és hazament.

A gyermek halálát a fulladás következtében beállt agybénulás okozta, de a korábbi bántalmazás is a halálához vezetett volna. A sértett eltűnését észlelve a családja értesítette a rendőrséget, és rövid keresés után megtalálták a holttestét a patakban.

A bíróság szerint a vádlott mentális retardációban, magatartászavarban és a tinédzserkori drogfogyasztás miatt kialakult fokozódó személyiségzavarban szenved. Több alkalommal kezelték pszichiátrián, de betegségei a kóros elmeállapot szintjét nem érik el, cselekményét pedig beszámítási képessége teljes birtokában valósította meg.

Az első fokon tavaly decemberben ítéletet hirdető Szekszárdi Törvényszék halmazati büntetésül húsz év fegyházra ítélte a férfit, a fellebbezések folytán eljáró Pécsi Ítélőtábla – a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya és a minősítő körülmények nagy száma miatt – súlyosbította az ítéletet 21 év 11 hónap fegyházra.

A bíróság közleményében jelezték: a vádlott a bűncselekmény elkövetésének idején betöltött életkorára tekintettel a másodfokon kiszabott büntetésnél súlyosabb büntetést nem lehetett kiszabni.

Az ítélőtábla az ügyben a kiskorú sértett kegyeleti jogainak védelméért zárt tárgyalást tartott, csak a határozathirdetés volt nyilvános.

Korábbi írásaink a témában:
Húsz év fegyházbüntetést kapott a gyerekgyilkos
Részleges beismerő vallomást tett a kislány megölésével gyanúsított férfi
Letartóztatásba helyezték a gyermekgyilkossággal gyanúsított férfit
Befejezték az eljárást a meggyilkolt kislány ügyében
Elkezdődött a szekszárdi gyermekgyilkosság ügyének tárgyalása

Borítóképünkön: archív fotó az elítéltről

Hozzászólások

félvezető ipar
Viharfelhők Európa csipkilátásai felett
cancel culture / 1 órája
Rákay Philip: a fekete bűnözők is számítanak
Lehet, hogy a BLM – „fekete életek számítanak” mottót, át kellene cserélni BCM-re, vagyis „fekete bűnözők számítanak”-ra.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS NÉMETH ISTVÁNNÉ halálának 19. évfordulójára ,,Annyira szerettem volna még élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül elmegyek. Szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Szerető Férjed, Fiad, Lányod, Menyed és Unokáid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NYUL ANDRÁS volt gerjeni, tengelici, faddi lakos 75 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. május 8-án, szombaton, 14 órakor református szertartás szerint lesz a gerjeni temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR JÁNOS MIHÁLYNÉ szül.: Horváth Rozália 81 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése 2021. május 5-én, szerdán, 11 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Tudjuk, érezzük, és köszönjük, hogy mély fájdalmunkban együtt éreznek velünk, de ezúton kérjük, a részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. Gyászoló szerettei
,,Tiéd a csönd a nyugalom, miénk a könny a fájdalom. Akartunk mi annyi jót és szépet, de a sors életünkben, mindent összetépett." Mély fájdalommal tudajtuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAPP GYÖRGYNÉ szül.: Derschner Anna kisdorogi lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 5-én, szerdán, 15 órakor lesz a hidasi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
,,Tiéd a csönd a nyugalom, miénk a könny a fájdalom. Akartunk mi annyi jót és szépet, de a sors életünkben, mindent összetépett." Mély fájdalommal tudajtuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAPP GYÖRGYNÉ szül.: Derschner Anna kisdorogi lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 5-én, szerdán, 15 órakor lesz a hidasi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MAUL ALBERT gerjeni lakos 65 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 05. 06-án 11 órakor lesz a gerjeni temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYALOG SÁNDOR JÓZSEF kisvejkei lakos volt lengyeli lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 5-én, szerdán, 13 órakor lesz a kisvejkei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ BÉLA bonyhádi lakos életének 74. évében hosszantartó betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. május 5-én, szerdán, 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Kérjük, együttérzésüket egy szál virággal szíveskedjenek kifejezni és a személyes részvétnyilvánítást mellőzzék. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS UDVARDI LÁSZLÓNÉ Erzsike 1934-2020 halálának 1. évfordulójára ,,Eltelt egy szomorú év, fájó szívvel emlékezünk, ha eljön az idő, majd együtt leszünk." Szerető Férjed és Szeretteid
MEGEMLÉKEZÉS BIRÓ ISTVÁNNÉ sz. Csöglei Julianna tanítónő volt aparhanti lakos halálának 10. évfordulójára ,,Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében.” Szerető lányaid, vőd, unokáid, dédunokáid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARDOS ANTAL szekszárdi lakos életének 98. évében elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALAMON LŐRINC Sali bonyhádi lakos 77 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. május 7-én, pénteken, 16 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS DUNAINÉ FODOR CSILLA 1981-2010 ,,Hiányod fáj, örökké így is marad. Te mindig velünk vagy, az idő bárhogy is halad." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁL GYULÁNÉ szül.: Pálfi Katalin bonyhádi lakos 96 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 30-án, pénteken, 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó újtára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
,,Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, Ajka nem szól többé, mert lezárt, holt. Megállott a kéz, mely csak adott, Soha semmit nem kért, és el nem fogadott." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VIZDÁR ZSOLT szekszárdi lakos 69 éves korában váratlanul elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. május 3-án, hétfőn, 15 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŐTS MIKLÓSNÉ szül.: Istenes Teréz majosi lakos 75 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése 2021. április 29-én, csütörtökön, 15 órakor szűk családi körben lesz a majosi temetőben. Gyászoló család
döbbenetes tragédia / 3 órája
Háromgyerekes apukát gázolt halálra a vonat – zenét hallgathatott, talán azért hajtott a sínekre
labdarúgás / 3 órája
Döntetlent hozott a Szekszárd és a Paks II. megyei rangadója
Munkatársainktól
emberes hal / 4 órája
Gigászi méretű harcsa akadt horogra Mihálygergén
labdarúgás / 4 órája
Gólokból nem volt hiány Bölcskén és Bátaszéken
Munkatársainktól
nem jogerős ítélet / 4 órája
Brutálisan megverte, majd megerőszakolta az idős, beteg férfit
Ihárosi Ibolya
labdarúgás / 5 órája
A vége nem sikerült szépre, de eredményes szezont zárt a PFC
Berg Sándor