bírósági ítélet

2019.01.16. 16:20

Próbaidőt kaptak a fiatalkorú vádlottak

Két, a bűncselekmény elkövetésének idején még fiatalkorú, büntetlen előéletű fiatalember állt a bíróság előtt. A vádlottakat bűnösnek mondta ki a bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében.

Ihárosi Ibolya

Fotó: Shutterstock

Az elsőrendű vádlottat ezen kívül elmarasztalták garázdaság és kétrendbeli – az egyik esetben kísérleti szakban maradt – testi sértés vétségében is. Mindezekért az elsőrendű vádlottat egy év hat hónap, a másodrendűt pedig egy év próbára bocsátotta a bíróság. Utóbbi vádlott a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll. Az eljárás során felmerült – kicsit több mint – 88 ezer forint bűnügyi költséget megosztotta köztük a bíróság. Mivel senki sem fellebbezett, az ítélet első fokon jogerőssé vált, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője.

Éppen szolgálatot látott el két helyi polgárőr a megye egyik városában, amikor a két ittas vádlott 2017. június 30-án éjjel fél tizenegykor a helyszínre érkezve összeszólalkozott az egyik polgárőrrel. A vádlottak szidalmazták a sértettet, majd az elsőrendű vádlott ököllel arcul ütötte és mellbe vágta a polgárőrt, aki a könnyű testi sértés miatt magánindítványt terjesztett elő a támadóval szemben. A polgárőrök közfeladatot ellátó személynek minősülnek. Az elsőrendű vádlott 2017. szeptember 16-án, az esti órákban, a szekszárdi szüreti fesztiválon összetalálkozott a sértettel, majd szóváltás alakult ki közöttük. A sértett ennek során a vádlott után köpött, aki válaszul ököllel arcul ütötte.

A vádlott kirívóan közösségellenes, a megyeszékhely forgalmas utcáján, személy elleni erőszakban megnyilvánuló magatartása alkalmas volt arra, hogy megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában