rendőrségi hírek

2020.02.19. 08:57

Több mint nyolc köbméter fát vágatott ki más erdejéből

TEOL

Forrás: Shutterstock

Egy kétyi férfi tett feljelentést 2019 őszén a Bonyhádi Rendőrkapitányságon, mert a Murga mellett levő erdőterületéről ismeretlen személy – elmondása szerint – 100 méter hosszan kivágta és ellopta a fákat. Az eljárás során kiderült, hogy az érintett területet és a mellette levő földet egy 56 éves murgai férfi művelte a sértett megbízásából, aki a tulajdonos engedélye nélkül vágatta ki a fát, mert a földet nem tudta megfelelően művelni. A kivágott mintegy 8,13 köbméter fát az 56 éves férfi tudtával egy teveli lakos házához szállították. A rendőrök lefoglalták a fellelt mennyiséget – tette közzé a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A murgai lakost gyanúsítottként hallgatták ki jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, a férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A bonyhádi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az ügyészségnek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában