tragédia

2019.10.27. 17:15

Újabb részletek a bátai halálesettel kapcsolatban

Mint arról korábban beszámoltunk, tegnap halállal végződött bűncselekményről érkezett hír szerkesztőségünkbe Bátáról. A tragikus esetről helyi megszólaló révén tájékoztattuk olvasóinkat. Most a gyanúsított egykori élettársa is nyilatkozott a történtekkel kapcsolatban.

Szeri Árpád

2019.10.27 Báta, Bátán gyilkosság történt. Megöltek egy helyi férfit. Az egyik falubeli mutatja a bűntett helyszínét. Fotó: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

Halállal végződött a viszály című cikkünkhöz hozzászólt egy olyan személy, aki joggal állíthatja, hogy egykoron közel állt a gyanúsítotthoz. Minden szaváért felelősséget vállal, már csak azért is, mert ismerik őt Bátán. A gyanúsított egykori élettársa, egy kétgyermekes anyuka nyilatkozott lapunknak, a Tolnai Népújságnak.

– Közel nyolc évig éltem együtt vele – kezdte történetét. (A gyanúsított és az áldozat neveit nem közöljük – a szerk.) – De már tizennégy év óta nem élünk együtt. Két gyermekünk született, de élettársammal már elég korán megromlott a kapcsolatom. Ha ivott, indulatossá vált, nem egyszer a kútba dobással fenyegetett... Állandó munkahelye sem volt, piacozásból szerzett csekély bevételt. Így érkezett el egy pont, ahol már azt láttam, hogy ez így nem mehet tovább. Minden az én nyakamba szakadt, tüzelő, számlák, gyermekek ellátása és így tovább.

Döntöttem és Ausztriába költöztem kisfiammal és kislányommal. Rájuk tekintettel valamilyen szinten tartottuk volt párommal a kapcsolatot, annak ellenére, hogy gyermektartást nem fizetett. De ezt nem is bántam, örültem, hogy elváltak útjaink. Ennek ellenére néha személyesen is találkoztunk, amikor hazalátogattam Bátára. Merthogy a ház elvileg a gyermekeink tulajdona, van hozzá kulcsom, jóllehet ausztriai tartózkodásom miatt nővéremnél hagytam.

Most nyáron láttam egykori élettársam új barátnőjét is, első benyomásom az volt róla, hogy rendes, szorgalmas, rendet rakott a házban és az udvarban is. Volt élettársam viszont panaszkodott rá, mondván, hogy elkezdett inni és emiatt összekaptak. Azt pedig tudom jól, hogy milyen, ha volt élettársam hirtelen dühbe jön...

Pár napja arról értesültem, hogy egykori párom barátja nyomtalanul eltűnt. Kiderült, hogy az exemmel látták utoljára. Azt is tudtam, hogy barátnője elköltözött tőle. Szörnyű balsejtelmem támadt, visszaemlékezve volt élettársam fenyegetőzéseire. Értesítettem a rendőrséget arról, hogy nővéremnél van kulcs a házhoz és legyenek szívesek a kutat megnézni. Ekkor került elő az áldozat ruhája, az előszoba szőnyeg, egy pléd, cipő és nadrágszíj. A többi már ismert...

 

Végzetes bűntettek a kistelepülésen

Báta ugyan kistelepülés, mindenki ismer mindenkit, ennek ellenére sem mentes időnként súlyos bűncselekményektől. A Tolna Megyei Népújság 1965. augusztus 18-ai lapszáma megdöbbentő tragédiáról adott hírt. Lakásán holtan találták B. T.-né óvónőt, valamint 6 éves és 2 és fél éves gyermekeit. Mint a nyomozás kiderítette, a különváltan élő férj végzett több késszúrással családtagjaival, majd elmenekült. Később megtalálták, felakasztotta magát egy diófára.

Az 1997. február 19-ei lapszám arról tudósított, hogy Bátán a lakásán a szomszédok holtan találták H. A.-né 76 éves asszonyt. Az idős nőt a szomszédasszony 21 éves fia bántalmazta, majd fojtotta meg, aki H. A.-né egyébként még kézhez nem vett nyugdíját akarta megszerezni.

2002. november 23-án Bátán egy szóváltást követően egy 18 éves fiatalember késsel többször megszúrta édesapját, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az elkövető ezután a holttestet elásta.

2004. november 19-én egy férfi holttestet találtak Bátán az erdőben. Lelőtték, majd felgyújtották. Indíték is, gyanúsított is volt, de a bizonyíték kevésnek bizonyult. Az ügy máig lezáratlan.

Borítóképünkön egy falubeli mutatja a portát, ahol a holttestet megtalálták.

Címkék#haláleset

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában