lopás

2017.10.16. 10:20

Azonosították a trükkös tolvajokat

A dombóvári rendőrök egy kaposvári férfit gyanúsítanak.

Teol.hu

A Dombóvári Rendőrkapitányság nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

Egy dombóvári nő tett feljelentést, mert ismeretlen férfi 2017. július 12-én délelőtt hivatalos eljárást színlelve bement a lakásába, majd ott a sértett figyelmét elterelte és ellopta a konyhaasztalon tárolt pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel és vásárlókártyákkal. A cselekménnyel okozott kár közel 30.000 forint, tájékoztatott a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök a nyomozás eredményeként a napokban azonosították a cselekmény elkövetőjét, egy 42 éves kaposvári férfit. A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy az elkövető egy másik hasonló bűncselekményt is elkövetett. Egy dombóvári nő lakására jutott be szintén hivatalos eljárást színlelve 2017. július 13-án, és onnan készpénzt és vásárlókártyákat tulajdonított el. A kár itt meghaladta a 200.000 forintot is.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki szabadlábon védekezhet. Az ügyben a további eljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Arra kérünk mindenkit, hogy ne dőljenek be a trükkös tolvajoknak! Soha, semmilyen körülmények között ne engedjenek idegeneket a lakásukba! A szolgáltatók, vagy a hivatalos szervek képviselői általában nem ragaszkodnak ahhoz, hogy bemehessenek a lakásukba. Készpénzt, bankkártyát, vagy egyéb fizetőeszközt soha ne adjanak át senkinek! A trükkös tolvajok célja az, hogy határozottságukkal elbizonytalanítsák áldozataikat, majd a lakásukba bejutva, a figyelmet elterelve ellopják értékeiket. Legyenek óvatosak!

Ha veszélyben érzik magukat, vagy bűncselekmény áldozatává válnak, hívják a 112-es segélyhívót!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában