Közélet

2007.11.05. 18:41

Az életével játszik a biciklis

Idén eddig negyven kerékpáros-gázolás történt megyénk útjain, a főbb okok a világítás hiánya, az alkoholfogyasztás és a nem körültekintő közlekedés.

Kurz Patrik

Halálos kimenetelű kerékpáros-gázolás történt az 56-os úton a szálkai elágazónál pénteken. Október elején már történt kerékpáros-gázolás, akkor súlyos sérüléssel végződött a baleset. A kerékpárosok különösen nagy veszélynek vannak kitéve, közlekedési útvonalukon ugyanis gépjárművek tömkelege halad el mellettük. Nem árt az elővigyázatosság, a bringás hiába figyel, ha nem megfelelőek a látási viszonyok, könnyen baleset áldozata lehet. Az óvintézkedéseket immár törvény írja elő. A különféle prizmák és lámpák mellett kötelezővé tették a neonzöld fényvisszaverő mellények használatát is.
Magyarországon évente körülbelül 1800 kerékpáros-baleset történik. A június elsejétől életbe lépett új KRESZ-szabályok szerint a kerékpárosoknak lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között (sötétedés órái, eső, hó, köd) fényvisszaverő mellényt kell viselniük. Ugyanez a szabály vonatkozik 2008. január elsejétől a lakott területen kívüli úton, leállósávban vagy útpadkán tartózkodó gyalogosokra, a kézikocsival közlekedőkre és az állatokat az úttesten illetve leállósávon hajtó személyekre is – nyilatkozta lapunknak Bolvári János rendőr őrnagy, a Szekszárdi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. Hozzátette, a rendőrség tapasztalata az, hogy egyre többen használják a mellényt, melynek hiányát akár tízezer forintig terjedő helyszíni bírsággal büntetheti az intézkedő járőr, de feljelentést is maga után vonhat az eset.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!