Közélet

2007.11.20. 16:11

Sztrájk: nem jár a vonat, csak a busz

Szerdán ismét leállnak a munkával a vasúti dolgozók, ám most a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felhívására tanárok, tanítók is csatlakoztak a Liga Szakszervezetek szolidaritás napjára időzített akciójához Tolna megyében. A buszsofőrök dolgoznak.

Hargitai Éva

Szekszárdon információink szerint a Garay gimnáziumban és a Bezerédj szakközépiskolában, Tamásiban a Béri Balogh Ádám Gimnázium és Kollégiumban, Dombóváron a Belvárosi Általános Iskolában, valamint az 516. számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskolában sztrájkolnak a tanárok.
Mivel a MÁV-nak sem sikerült megegyeznie a vasutas szakszervezetek képviselőivel, holnap 6 órától 12-óráig nem közlekednek a vonatok. Akárcsak az előző két sztrájk alkalmával, az utasok előre váltott menetjegyeik árát most is visszaigényelhetik, kérhetnek igazolást távolmaradásuk okáról a munkáltatónak. A várótermekben ragadt utasok számára pedig biztosítják a normális tartózkodás feltételeit.
A buszsofőrök egyelőre csak készülnek a munkabeszüntetésre. A Gemenc Volánhoz eddig nem érkezett felkérés a gazdasági és közlekedési minisztériumból, hogy segítsenek be vonatpótló buszokkal, ennek ellenére felkészülnek a helyzetre. A Sárközi településeken, valamint Dombóvár és Kaposvár között közlekednek majd a járataik. A vállalat dolgozói ez alkalommal nem sztrájkolnak. Ők november 27-re tűzték ki a lehetséges munkabeszüntetés időpontját, melynek oka a gépjármű típusokhoz kötött nyugdíjkorhatár bevezetése. Az egyeztető tárgyalások csütörtökön kezdődnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!