Közélet

2008.03.21. 08:48

Egyetlen osztály indulhat a Deákban

A nevelőtestület szomorúan vette tudomásul a képviselő-testület döntését, miszerint csak egy osztályt indíthat a Deák iskola, de elhatárolódik mindenféle kezdeményezéstől – mondta Schmidt Klára, az iskola igazgatója.

Vida Tünde

Hozzátette, nem bujtották fel a szülőket a tiltakozásra, miként az oktatási bizottság elnöke állította. Szerintük dr. Potoczky Iván szavai rossz színben tüntetik fel intézményüket.
– A kompetenciamérések során az országos átlagnál jobbak lettek az eredményeink, s az, hogy a szülők ragaszkodnak hozzánk, azt jelzi, elégedettek az iskolával, melyben hagyományosan két első osztály indult évtizedeken át – húzta alá az igazgató. A bizottsági elnök kritikáját, mely szerint jelzésértékű, hogy egy osztálynyi diák elmegy gimnáziumba, a tantestület tagjai jogtalannak érzik. Negyvenkilenc hatodikos közül 19 jelentkezett hatosztályos képzésre. Ez a pedagógusok szerint érthető, hiszen felvételi nélkül kerülhetnek középiskolába, nincs stressz, esetleges sikertelenség. Megkerestük Potoczky Ivánt is, aki az eddigiekhez nem kívánt mást hozzáfűzni.

Címkék#oktatás
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!