Közélet

2008.03.11. 19:38

Üdülési csekk: még nem késő beadni

Az üdülési csekk egyre népszerűbb mind a munkáltatók, mind a munkavállalók körében. Az elmúlt évben közel 100 százalékkal növekedett meg a forgalma, Tolna megyében például közel 500 millió forint értékben vásároltak üdülési csekket a munkáltatók, pályázat útján pedig több mint 1300-an jutottak hozzá, több mint 50 millió forint értékben.

Venter Marianna

Az idén az alapítványi támogatás 1,5 milliárd forint, a legnagyobb keretösszeget ebben az évben is a nyugdíjasok kapják. Bár egyre nagyobb a társadalmi igény erre, civil segítőknek, önkénteseknek továbbra sem vásárolhatnak üdülési csekket a munkáltatók, csak az alkalmazott munkavállalóknak, tudtuk meg Bodor Mihálynétól, az alapítvány munkatársától.

A Magyar Nemzeti Üdülési négy kategóriában fogad kérelmeket. Az első kategóriában, a nyugdíjasoknál szigorodtak a feltételek a tavalyihoz képest. Csak azok jöhetnek számításba, akik 62. életévüket betöltötték, és a nyugdíjuk összege nem haladja meg a bruttó 75 ezer forintot.
A második kategóriában a fogyatékossági támogatásban részesülők pályázhatnak. Azt, hogy ilyen támogatásban részesülnek, az államkincstártól kért igazolással kell bizonyítaniuk. Ha van plusz kiegészítő jövedelmük, az nem haladhatja meg a bruttó 75 ezer forintot.
A harmadik kategória a családoké, itt feltétel, hogy legalább két 18 éven aluli gyermeket neveljenek, és a pályázatot benyújtó szülő - akár az apa, akár az anya - jövedelme nem lehet több bruttó 100 ezer forintnál. A fizetésről pecséttel ellátott munkahelyi dokumentumot kell beküldeni. Nagyon fontos, hogy minden családtag adóazonosítóját fel kell tüntetni az igénylőlapon, még a két hónapos babáét is. Adóazonosítót az APEH irodában lehet kérni.
A negyedik kategóriában a hátrányos helyzetű fiatalok számára szeretnének üdülési lehetőséget biztosítani. Maximum 20 fős közösség számára pályázhat akár intézmény, akár civil szervezet. A cél lehet nyári tábor, sporttábor, országjáró kirándulás. A csoportos pályázatok előnyt élveznek. Bármelyik kategóriáról legyen szó, néhány fontos tudnivaló: 2008-ban csak az pályázhat, aki 2007-ben nem kapott üdülési csekket. A csoportok válasszanak ki egy személyt, aki afféle ügyvivőként működik, és az ő címét, elérhetőségét adják meg az adatlapon.

Az üdülési csekkforgalom Tolna megyében (millió forint)

Gazdálkodó szervezetek és költségvetési intézmények üdülési csekkvásárlása: 271,16 (2006), 482,455 (2007).

A megyében beváltott üdülési csekkek értéke: 166,041 (2006), 282,833 (2007)

Üdülési csekktulajdonosok száma: 6.956 fő (2006), 16.341 fő (2007).

A megyében beváltott üdülési csekkek értéke: 166,041 (2006), 282,833 (2007)

Üdülési csekktulajdonosok száma: 6.956 fő (2006), 16.341 fő (2007). -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!