Közélet

2008.11.09. 20:15

Szép hölgyek versengtek bugyiban és melltartóban - fotók!

Éjszakába nyúlt szombaton este a IV. Csillagfény Parádé, ahol hét kategóriában hirdettek győztest. Hölgyek, urak és párok szálltak versenybe a közönség és a zsűri kegyeiért.

Vida Tünde

A bírálók soraiban helyet foglaló Hajdú János polgármester elmondta, sokat segített volna a döntésben, ha sikerül megismerni a lányokat ő ugyanis nem tudja elválasztani a külsőt az intellektustól. Tóth Ferenc szerint erős volt a mezőny, nehéz a döntés, hiszen sok apró részlet befolyásolja a döntést. A térség országgyűlési képviselője elárulta, neki a szőke, karcsú hölgyek a gyengéi.

Kozmann György kenus örömmel vette volna, ha egy-két szépség „kikacsintva” a színpadról megkönnyíti a döntését. Mindent összevetve igyekeztek bölcs döntést hozni a zsűri tagjai. A Gyöngyszemecskék mezőnyében Farkas Frida, a Gyöngyszemeknél Bodor Elvira Izabella nyert, ugyanitt a fiúk közül Széles Flórián lett a győztes.
A közönségdíjat a kicsiknél Adorján Luca, a nagyoknál Samu Adrienn nyerte. A Jövő Csillagává Bajáki Vivient, illetve Csobán Jánost választották.

Az összeillő pároknál a legfiatalabb versenyzőpáros, Váradi Dóra és Bajáki Tamás természetességével nyűgözte le a zsűrit. R. Kárpáti Péter műsorvezetőnek azt is elárulták, hogy az életben is párok három éve már. Négy hölgy vállalta, hogy a vonzó asszonyok kategóriájában megméreti magát. A korona a fajszi Tanyó Péterné fejére került, aki vérbő hastáncmutatvánnyal varázsolta el a nézőket.
[caption id="" align="alignleft" width="600"] Fotó: Gottvald
[/caption]



























Az ország számos pontjáról érkeztek nevezők, de a Magyarország Csillagai és a Sármos Férfiak mezőnyében ezúttal a paksiaknak termett babér. Utóbbiban Schönekker László diadalmaskodott. Magyarország Csillaga a 18 éves Kiss Alexandra lett, első udvarhölgye Bor Andrea, második Gosztola Edina, Paks Szépe pedig Vidákovics Angéla. A Csillagfényparádé minden résztvevője kapott ajándékot, a helyezetteket pedig különösen gazdagon jutalmazták. A tárgynyeremények mellé minden királynő és királyfi görögországi szálláslehetőséget kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!