Közélet

2009.04.23. 20:24

Kitüntetéseket, elismeréseket adtak át a rendőrnapon

Bátor és szakmailag felkészült rendőrökre van szükség korunkban mondta a csütörtöki megyei és a szekszárdi rendőrnapi ünnepségen dr. Kovács Zoltán közbiztonsági igazgató.

TEOL/I.I.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Dr. Szecsei Zsoltnak (balról) dr. Puskás Imre adja át az elismerést (Fotó: Mártonfai Dénes)
[/caption]

– A mi hivatásunk a rend védelme, tette hozzá, majd Aquinóni Szent Tamást idézte: Védjük meg a rendet és a rend megvéd bennünket, s azt kívánta, hogy ehhez legyen minden rendőrnek az ereje, hite és bátorsága. Dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a törvényesség mindannyiunk érdeke, s ahhoz hogy komfortosan érezzük magunkat, biztonságra van szükség. Végül megköszönte a Tolna megyében dolgozó rendőrök munkáját.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter Bátorság érdemjel kitüntetésben részesítette Bergmann József főtörzsőrmester, medinai körzeti megbízottat, aki két esetben is bizonyította, hogy szakmai rátermettségén felül, félelmet nem ismerve képes szolgálati feladatait ellátni. Az egyik eset a medinai postarabló elfogása volt. A gyors, szakszerű és bátor fellépés eredményezte, hogy a fegyveres rablóknak esélyük sem volt a menekülésre, az esetleges támadásra. Mindezt a riasztástól számított 13 percen belül hajtották végre. A másik történet pedig egy öngyilkosságra készülő életének a megmentése volt. A kitüntetést a budapesti ünnepségen vette át, ahol több Tolna megyei rendőr is jutalmat kapott, vagy előléptették.

A megyei rendőr-főkapitány az év Tolna megyei rendőre kitüntető címet adományozta Végh Lajos alezredesnek a Szekszárdi Rendőrkapitányság osztályvezetőjének. Az év közalkalmazottja elismerést az idén Kleinné Szontág Erzsébet, a megyei főkapitányság segédhivatal-vezetője érdemelte ki. A megyei közgyűlés elnöke az év tolna megyei rendőre kitüntető címben részesítette dr. Szecsei Zsoltot, a megyei főkapitányság osztályvezetőjét. Az év tolna megyei polgárőre elismerést Széles János, a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetség elnöke kapta.

Ugyancsak az ünnepségen vette át a szekszárdi közgyűlés év rendőre díját Fülöp Csaba törzszászlós, helyszínelő és baleset-vizsgáló, valamint Szabó Zoltán őrnagy, a Bűnügyi Technikai és Helyszínelő Osztály vezetője. Többen rendkívüli előléptetésben, pénzjutalomban részesültek. A helyi ünnepségeken kapta az év rendőre címet Tamásiban Barna Tibor főtörzszászlós, iregszemcsei körzeti megbízott, Pakson Südi Sándor zászlós, körzeti megbízott. Az év kistérségi rendőre az idén Gábor Zoltán, a dombóvári kapitányság bűnügyi alosztályának vezetője lett. Bonyhádon Bálint Zsolt zászlós posztumusz részesült az elismerésben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!