Közélet

2009.04.27. 09:02

Szemétnek látszó tárgyakból készültek bútorok

Újabb három szelektív hulladékgyűjtő szigetet helyezett ki az Alisca Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Kft. a hét végén.

I. I.

Ezzel együtt összesen százötvenöt van a körzetükben. Az Alisca Terra 33 településen szolgáltat, ezek döntő többségében már megvalósult a hulladék szelektív gyűjtése ami a papír, az üveg és a PET-palackok újrahasznosításának előfeltétele. Csak néhány kistelepülésen nincs még lehetőség a szétválogatásra.  A Dél-Balaton és Sió-völgye hulladékgazdálkodási rendszerben a nyárra az ebben részt vevő 204 településen lesz szelektív a gyűjtés.      

Fekete József Gyönk polgármester kérdésünkre elmondta, hogy tavaly nyáron éppen annak érdekében váltottak szolgáltatót, hogy lehetőségük legyen környezetbarát módon megszabadulni a szeméttől. Az Alisca Terra, a DNS Természetközpontú Egyesület, valamint a Gyönki Általános Iskola közös programjában pénteken és szombaton a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségével ismerkedtek meg játékos vetélkedőn a diákok. Majd személyesen is kipróbálták a mit hova kell bedobni, s miért fontos a palackokat laposra taposni.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Környezettudatos nevelésben részesülnek a gyönk diákok
[/caption]

A program része volt az úgynevezett pillekő nap. Ennek keretében az iskolások a maguk gyűjtötte PET palackokból saját kezűleg készítettek játékokat, utcabútorokat. A Természetközpontú Egyesület segédletével, az általuk kidolgozott eljárással, teszik szabad téren  is használhatóvá a tárgyakat. A gyönki gyerekek kígyót, teknőst és fotelokat készítettek pénteken, majd szombaton kifestették azokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!