Közélet

2010.02.09. 09:01

Az ígéretek kora: céltáblának érzik magukat a nyugdíjasok

A politikai kampányok kiemelt célpontjai a nyugdíjasok. Nagy részük azonban egyre nehezebben viseli a kiemelt figyelmet.

Munkatársainktól

A végén még megutálják a fiatalok a nyugdíjasokat, annyit foglalkoznak velünk a politikusok, mondta Szegedi Dezsőné, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület szekszárdi vezetője.

– Nem örülünk neki, hogy kampánytéma lettünk. A jelenlegi kormánynak nem most kellene kitalálnia, hogy mivel állíthatná maga mellé az idős embereket, hiszen erre volt nyolc éve. Ez alatt az idő alatt éppen azt tapasztaltuk, hogy drágább lett a gyógyszer, az élelmiszer és a megélhetés. Most meg azt akarják bemesélni, hogy eddig ugyan nem, de ezután majd törődnek velünk.

Temetési segéllyel kampányolnak?! Nevetséges. A fiatalokról, a családokról, a középkorúakról egyetlen szót sem ejtenek. Hozzám és az egyesület tagjaihoz közelebb áll a jobboldal kampánya, a családi adózás bevezetése, a nyugdíjak reál-értéken tartása, a közbiztonság növelése. Ne kelljen félni este az utcán és otthon.

Mindent összevetve, én arra kérem a politikusokat, ne legyen kiemelt téma az idősebb korosztály. Nekünk is vannak gyermekeink, unokáink, ha nekik jól megy a soruk, van munkájuk, fizetésük, mi már attól is boldogok vagyunk. Úgy nem lehet kampányolni, hogy az egyiknek adok, a másiktól meg elveszek.

Mezei Bonifácné, a bátaszéki Napsugár Nyugdíjas Egylet vezetője úgy tartja, nem politikai összejövetel helyszíne a klub, így ritkán esik szó arról, kinek melyik párt ígérete a szimpatikus.

– Van ilyen is, és olyan is közöttünk – mondta az egylet vezetője. Jó érzés, hogy a pártok versengenek értünk. A mi korosztályunk alaposan kivette a részét abból, amikor fel kellett építeni az országot.
Téma volt a legutóbbi összejövetelen a választási kampány és persze az is, ami a nyugdíjasokat érinti - mondta el Bódis Jánosné, a nagydorogi klub vezetője. Hozzáfűzte, hogy még csak a két nagy párt rájuk vonatkozó „ajánlatát” ismerik, a Fideszét illetve az MSZP-ét.

A kampány az ígéretek ideje, az viszont kétséges, hogy, akit megválasztanak, az majd tartja-e a szavát, mondja Lenke néni. E téren ugyanis nincsenek jó tapasztalataik, az ígérgetés után ugyanis többnyire a csalódás jön. Bódis Jánosné szerint hiába vannak sokan a nyugdíjasok, nem rájuk kellene építeni, hanem a fiatalokra. Nekik kellene munkahelyet teremteni, hiszen ők „tartják el” az időseket, ha nekik van biztos megélhetésük, van anyagi háttere a nyugdíjaknak is, mondja.

Az egyik nyugdíjasokkal foglalkozó szervezet, nevét elhallgatni kérő vezetője nemes egyszerűséggel csak annyit mondott tapasztalatairól, hogy a nyugdíjasoknak már most elegük van a kampányból, pedig az szinte még el sem kezdődött.

A kölesdi őszi fény nyugdíjas klub tagjai sem túl bizakodóak. – A legtöbben attól tartanak, hogy akármelyik fél is jár sikerrel a választásokon, semmivel sem lesz jobb a helyzet – mondta Pech Antalné a kölesdi őszi fény nyugdíjas klub elnöke. Hozzátette, nem is értik, hogy melyik párt mit szeretne, hiszen kevés az információ, az általuk ismert programok semmi konkrétumot nem tartalmaznak.

Gyimesi János a nyugdíjasklubok és Idősek Életet az Éveknek szövetség megyei vezetője kiemelte, mindenkinek meg lehet a magánvéleménye, de szervezeten belül nem veszik szívesen a politizálást, az agitáció pedig kizárt. Ő maga csak arra hívná fel a figyelmet, hogy a nyugdíjasok ne higgyenek feltétel nélkül a különböző ígérteknek, mérlegeljék azok megvalósíthatóságát, valóságalapját.


Ön figyelemmel követik a pártok kampányát?

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Csapó András
[/caption] Csapó András szekszárdi nyugdíjas nem politizál, de azért rendszeresen tájékozódik arról, mit ígérnek az egyes pártok a kampányban

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Farkas Gyuláné
[/caption]
Farkas Gyuláné (Szekszárd): – Figyelemmel követem a pártok a programjait, de semmi érdekeset nem találtam. Nyilvánvaló, hogy szükség van a nyugdíjasok szavazataira, és megpróbálják befolyásolni őket, de én úgy gondolom, hogy az ember nem adhatja a voksát egy tál gulyáslevesért. Azzal tudnának igazán hatni a pártok, ha becsületességből mutatnának követendő példát.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Sas János
[/caption]
Sas János (Szekszárd): – Természetesen figyelemmel követem a pártok programjait, hiszen fontosnak tartom, hogy az emberek éljenek állampolgári jogukkal, szavazzanak és azt tájékozottan tegyék. Az egész családom szavazni fog, ennek most különösen nagy jelentősége lesz. Az egyik fél már egyszer becsapott, és nincs is konkrét programja, így nem kérdéses, hogy melyik oldal mellett teszem le voksomat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!