Közélet

2010.02.19. 18:56

Ezért szavaztak nemmel a Fidesz képviselői

Több, mint 300 millió forinttal nőtt a város működési hiánya azáltal, hogy a jelenlegi kormány megváltoztatta az önkormányzatok támogatását, mondta Potápi Árpád János Bonyhád polgármestere a pénteki sajtótájékoztatón.

TEOL/V.B.

Ennek apropóját az adta, hogy a csütörtöki testületi ülésen az önkormányzat fideszes többsége nem fogadta el az idei évre vonatkozó költségvetési rendelet tervezetét. A polgármester azzal indokolta ezt a lépést, hogy a jelenlegi kormány ellhetetleníti az önkormányzatok működését, és ezzel kívánták kinyilvánítani tiltakozásukat.

– Kormányrendelettel köteleztek bennünket arra, hogy az önkormányzati kötvényeinket a működési hiányunk finnanszírozására fordítsuk. Ez elfogadhatatlan számunkra, ezért javasoltam többször a csütörtöki képviselő-testületi ülésen, hogy ne fogadja el a testület a jelenlegi költségvetési rendelet tervezetét.

Lehetséges, hogy bizonyos költégeken még tudunk spórolni, de 300 millió forint nem faragható le az amúgy is feszes rendelet tervezetből – tette hozzá Potápi Árpád János. A városi képviselő-testület MSZP-SZDSZ frakciója a TEOL.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy erről a kérdésről jövő héten tartanak sajtótájékoztatót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik