Közélet

2010.02.03. 19:31

Pokorni elárulta, mit tervez a Fidesz győzelme esetén

Nemcsak abban bízik a Fidesz, hogy Tolna megye mind az öt választókerületében nyernek a jelöltjei, de abban is, hogy már az első fordulóban megszerzik az ötven százalék fölötti többséget.

TEOL/W.G.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Pokorni Zoltán (középen) és pártja visszaadná a pedagógusi pálya régi rangját (Fotó: Gottvald Károly)
[/caption]

Ezt a bonyhádi kerületben induló országgyűlési képviselőjelölt, Potápi Árpád János jelentette ki egy szerdai sajtótájékoztatón. A KDNP által is támogatott jelölt nem szorul bemutatásra, mert nyolc éve a völgységi város polgármestere, és 12 éve parlamenti képviselő. Ezt hangsúlyozta az indulását személyesen is támogató Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, és Tóth Ferenc a paksi kerület jelöltje is, aki szintén megjelent a bonyhádi fórumon.
Mindhárman oktatáspolitikusok. Újságírói kérdésekre elmondták, hogy ha pártjuk kormányra kerül, azon lesznek, hogy a pedagógus pálya visszanyerje régi rangját, vonzerejét. Sürgető feladatnak tekintik az érettségivel kapcsolatos ügyek tisztázását, rendezését, és azt is, hogy ne csak a követelményszintet emeljék a középiskolákban, hanem a felkészítést is. Ne csak a léc kerüljön magasabbra; arról is gondoskodjon az oktatáspolitika, hogy azt át is ugorhassák a diákok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!