Közélet

2010.06.09. 13:56

Egyre több bevételt szereznek turizmusból

Egyre több vendég érkezik az önkormányzat által működtetett panzióba Várongra – mondta el Brunner Dezső polgármester.

R. T.

Hozzátette, vélhetően ez a település adottságai mellett annak is köszönhető, hogy a gazdasági válság miatt egyre többen választják a belföldi pihenést. Bízik abban, hogy ez a tendencia az év végéig nem változik, és több bevételt hoz az idegenforgalom a falunak, mint az utóbbi években.

– Erre szükség is lenne, az település ugyanis folyamatos anyagi gondokkal küszködik. Nemrég a működésképtelen önkormányzatok pályázati támogatására adtunk be négy millió forintos igényt. Bízom a sikerben, mivel a pályázatokhoz, fejlesztésekhez szükséges önerőre nem jut pénz.

Van közmunkaprogramunk is, illetve segélyeket, támogatásokat – ha nem is sokat –, de adunk annak, aki rászorul. Évente körülbelül hárommilliós folyószámlahitele is van a 34 milliós költségvetéssel bíró falunak – húzta alá a polgármester. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!