Közélet

2010.06.06. 12:02

Ilyen egy csoda jó kapcsolat

A testvértelepülési szerződést 2006 júniusában írta alá Igazfalvával Nagydorog.

V. T.

A kapcsolat azonban már egy évvel korábban kialakult. Abban, hogy a két település egymásra talált, nagy szerepe volt Szekszárd polgármesterének, Horváth Istvánnak.

A bánsági településsel Dobri István polgármester szavai szerint „csoda jó” a kapcsolat. A családok jönnek-mennek egymáshoz, nem múlik el lakodalom, keresztelő a barátok nélkül. A református gyülekezetek között is jó a viszony, jellemző, hogy egy-egy látogatás során a vendéglelkészek istentiszteletet tartanak vendéglátóiknál.

A kapcsolatnak persze a községek rendezvényei is keretet adnak: kölcsönös a meghívás falunapra, más programokra minden esztendőben. Az idei falunapok sem kivétel, ezen a hétvégén húszfős küldöttséget fogadnak a bánsági faluból. Szombaton este együtt ülnek majd asztalhoz egy közös vacsorán a házigazda és vendég családok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!