Közélet

2010.06.13. 15:23

Kapitális halszörnyet akasztott meg a kisdorogi horgász - fotó!

Jókai Attila nem kispályázik. A kisdorogi fiatalember a minap egy 68 kilogrammos harcsát akasztott meg a regölyi horgásztavon. A kapitális példány hossza pontosan két méter volt.

TEOL

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Jókai Attila és a 68 kilós harcsa (Fotó: teol)
[/caption]

A megrögzött horgász a halóriás becserkészéséhez piócákat használt fel csaliként, és mintegy fél órán keresztül küzdött a szörnnyel, amíg sikerült a partra vonszolnia. Azt mondja, amikor kiment a stégre, és hallotta a „buffogást”, már sejtette, hogy nagy halak lapulnak a tó mélyén. A faluban csak „harcsavadászként” emlegetett fiatalnak nem ez az egyetlen nagy fogása, pár nappal korábban egy 40 (Íme a 40 kilogrammos harcsa)és egy 33 (Íme a 33 kilogrammos harcsa)kilós harcsa is a horgára akadt.

Jókai Attila elmondta, tizenhat éve jár rendszeresen horgászni, korábban a Sión és a paradicsompusztai tőzegtavakon „vadászott”, mostanság azonban kivétel nélkül a regölyi tó partján ver tanyát. Ez a 68 kilós halóriás az eddigi legnagyobb trófeája, de titkos álma, hogy egyszer megdönti a világrekordot. Érdekesség, hogy a valaha kifogott legnagyobb harcsával, egy 135 kilós óriással is egy magyar pecás büszkélkedhet, aki Olaszországban, a Pó-folyóból „kapta ki” a csúcsragadozót.

TEOL Jókai Attila és a 68 kilós harcsa (Fotó: teol) -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!