Közélet

2010.06.09. 10:12

Kártérítést kap a volt polgármester az igaztalan vádak miatt

Négyszázezer forintot fizet az önkormányzat Szabó Loránd, volt polgármesternek, akit tévesen azzal vádoltak, hogy az előírtnál kisebb méretű hulladékgyűjtő edények használatára adott engedélyt.

R. T.

A képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy az önkormányzat Szabó Loránd egykori polgármesterrel perben jóváhagyott egyezséget kössön.

Korábban ugyanis egy a város honlapján is közzétett írásban tévesen azzal vádolták a volt polgármestert, hogy 564 esetben adott engedélyt arra, hogy a közszolgáltatás igénybe vevője az önkormányzati rendeletben előírtnál kisebb méretű hulladékgyűjtő edényt használjon, és ezzel több mint kétmillió forintos bevételkiesést okozott az ÖKO- DOMBÓ Kft-nek.

Szabó Loránd sajtóhelyreigazítási kérelemmel élt, majd polgári peres úton keresetet nyújtott be a megyei bíróságon a dombóvári önkormányzat ellen 800 ezer forintos kártérítést is követelve. A felek végül megállapodtak.

Eszerint Dombóvár személyhez fűződő jog megsértésével okozott kár megtérítése címén 400.000 forint, ügyvédi díj megtérítése címén 40 ezer forint, és a perben feljegyzett eljárási illeték megfizetését vállalja. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!