Közélet

2010.06.28. 05:36

Nem élnek a cégek az efajta pályázati lehetőségekkel

A Tolna megyei vállalkozások nem élnek a kutatásfejlesztést, innovációt támogató pályázati lehetőségekkel, derült ki abból a felmérésből, amelyet a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. készített.

TEOL/V.T.

Kocsis Tamás ügyvezető igazgató a felmérés eredményeiről azon a rendezvényen beszélt, amelyet a Paksi Ipari Park Kft.-vel közösen rendeztek Pakson vállalkozók számára. Elmondta, hogy elenyésző számban vannak tolnai nyertesek a Baross Gábor, az Innocsekk Plusz, illetve a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatain. A Baross Gábor Program esetében Tolna 4-5 százalékot vitt tavaly, a másik két megye közel 96 százalékon osztozott.

Az okokat pontosan nem ismerik, de a kis- és középvállalkozások számára gond az önerőhiány; a túl magas, 40-50 százalékos önerőigény a 10-20-50 millió forintos pályázatokhoz. Tolna megye esetében még ezeken túl gondot jelent a rossz információáramlás és az érdektelenség, amit jól jellemez, hogy a legutóbbi, szekszárdi pályázati tájékoztatójukon csupán öt vállalkozó vett részt. A paksi programon nagyobb volt az érdeklődés, az ipari parkban működő vállalkozások többsége megjelent. Ők egyebek mellett aktuális pályázati lehetőségekről is hallhattak tájékoztatót.

TEOL/V.T. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik