Közélet

2010.09.30. 18:20

Az egyik legmodernebb a most átadott kórház - fotók!

A Dél-Dunántúl egyik legkorszerűbb egészségügyi intézménye lett a csütörtökön átadott bonyhádi intézmény, amely a Völgységben élő emberek összefogásából merített erőt.

Vizin B.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Dr. Barcza Zsolt, dr. Szócska Miklós és Potápi Árpád János az avatón Fotó: Mártonfai Dénes
[/caption]

Erre is kitért ünnepi beszédében Potápi Árpád János Bonyhád polgármestere csütörtökön, a megújult Városi Kórház és Rendelőintézet átadásán. Majd elmondta, 2007-ben, amikor a kistérség lakói aláírásukkal tiltakoztak a kórház bezárása ellen, bebizonyították, hogy szükségük van az intézményre, ezért a helyi önkormányzat sem hátrált meg a közel 1,1 milliárdos beruházás elől. Kezdetben ugyanis 80, majd a növekvő költségek miatt 380 milliós önerőt kellett társítania a városnak.

Dr. Barcza Zsolt a bonyhádi kórház igazgatója köszönetet mondott mindazoknak, akik szerepet vállaltak a fejlesztésben. Különösen a betegek, és a lakosok türelmét emelte ki.

Dr. Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára azt mondta, a jelenlegi kormány egészségpolitikájával megegyezik a bonyhádi modell. Ez azt jelenti, hogy minél több beteget járó- és alapellátási formában gyógyítsanak meg. Bízik abban, hogy ez a forma az ország több pontján is megvalósul. Az ünnepséget követően a megújult kórház és rendelőintézetet tekinteték meg a jelenlévők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!