Közélet

2010.09.03. 20:35

Ez az utolsó határidő, a szomszédok türelme is véges!

Meghosszabbította az önkormányzat a közepes és nagy haszonállatok tartására vonatkozó rendelet türelmi idejét.

TEOL/H.E.

Egy korábbi döntés alapján a gazdáknak 2009. december 31-ig kellett volna megszűntetniük a lakott területen belüli állattartást, ám ez eddig az anyagi nehézségek miatt nem történt meg.

Dr. Bozsolik Róbert címzetes főjegyző elmondta, hogy az érintettek levélben fordultak a képviselő-testülethez az időpont kitolása érdekében, ők pedig figyelembe vették, hogy 8-10 család megélhetéséről van szó.

Ezért egy év haladékot adtak a gazdáknak, akiknek így 2011. augusztus 31-ig kell megoldást találniuk. A fő gondot az jelenti, hogy nemcsak a városon belül nem adottak az állattartási feltételek, azon kívül is nehéz, illetve költséges megfelelő helyet találni és kialakítani.

A testület ezért megbízta a polgármestert, hogy kezdjen egyéni tárgyalásokat arról, hogy milyen támogatást tudnának nyújtani az érintetteknek, figyelembe véve az önkormányzat teherbíró képességét. Az újabb határozatot a szeptemberi testületi ülésen hozzák meg a képviselők.
A most kijelölt időpont azonban az utolsó határidő, hiszen a szomszédok türelme is véges.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!