Közélet

2010.09.18. 05:36

Geopark épül a remek adottságú kis faluban

Kurd fejlesztésére az elmúlt négy évben több mint 700 millió forintot tudott fordítani az önkormányzat. Többek között közintézmények újultak meg, és kiépült a szennyvízcsatorna hálózat. Mindez komoly pályázati támogatással valósult meg.

TEOL/Hargitai Éva

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Több mint tízmillió forintot költhetnek a művelődési házra: felújítják a homlokzatot, kicserélik a nyílászárókat, és Geopark is lesz (Fotó: Gottvald Károly)
[/caption]

Egy ilyen, pénzhiánynyal terhelt időszakban nem lehet kapkodni, átgondolatlan döntéseket hozni – vallja Szentpáli Árpádné, Kurd polgármestere. Hozzátette, ugyanakkor nem szabad leállni sem, és Pató Pál módra azt mondani: Ej, ráérünk arra még! Az elmúlt nyolc év eredményei is bebizonyították, hogy alapos tervezéssel, biztos gazdálkodással lehet szépen előre haladni, ami a község képén is látszik.

A lassan lezáruló négyéves önkormányzati ciklus legfontosabb beruházása a szennyvízcsatorna hálózat kiépítése volt. A több mint 655 millió forintos munkához 90 százalékos pályázati támogatást nyert az önkormányzat. Jelenleg a próbaüzem zajlik, így január végéig a lakossági rákötéseket még térítés nélkül veszik át, és nem kell használati díjat sem fizetni. Szintén sikerrel járt a Geopark kialakítására beadott pályázatuk. A több, mint 10 millió forintos beruházás magában foglalja a művelődési ház nyílászáróinak cseréjét, és a vakolat felújítását. E mellett a szomszédos zöldterületen új növényeket telepítenek, padokat, valamint a környék földrajzi nevezetességeit bemutató táblákat helyeznek ki.

Szintén nagy volumenű munka volt az iskola épületének felújítása. Először 20 millió forintos pályázati támogatással a felső tagozatosok épületén lecserélték a nyílászárókat, felújították a vizesblokkokat és megoldották az akadálymentesítést. Nemrég pedig újabb 7 millió forintot nyertek, melyből a plafonszintet szigetelték, és lecserélték a fűtőtesteket.

Támogatással újíthatták fel a közösségi házat is, ahol a helyi civil szervezetek kaphatnak majd helyet. És eddig még nem említettük a ravatalozó felújítását, a játszótér építését, a művelődési ház fűtéskorszerűsítését, a fogorvosi rendelőnek és védőnői szolgálatnak helyet adó épület renoválását, a hivatal tetőszerkezetének helyrehozatalát sem. Összességében négy év alatt több mint 700 millió forintot tudtak a település fejlesztésére fordítani. Mindegyik beruházáshoz csak a pályázati önerőt kellett előteremtenie a község önkormányzatának.

Kurd adottságai egyébként is jók. A vonat és a buszközlekedéssel nincsen probléma, a környező településekről külön önkormányzati tulajdonú  iskolabusszal hozzák a gyerekeket. Az infrastruktúra immár teljesen kiépült, szinte minden út szilárd burkolatú, bár ezek felújítása esedékessé vált. A helybelieket négy bolt, ugyanennyi vendéglátó egység, és egy gyógyszertár szolgálja ki. Van háziorvosi, fogorvosi rendelés és védőnői tanácsadás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!