Közélet

2010.10.20. 04:19

Igazi kincs az iskola számára a 19 éves finn lány

Megszerette hazánkat az a 19 éves finn lány, aki az év eleje óta él Szekszárdon. Eeva Korhonen az Európai Önkéntes Szolgálathoz csatlakozva érkezett a városba, a Comenius Általános Iskola sikeres pályázata révén.

TEOL/M.Á.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Eeva Korhonen bemutatta a városról, és hazánkról készített fotóit. Az ő szavait Tutuc Eric Joel tolmácsolta, aki kiválóan beszél angolul (Fotó: Mártonfai Dénes)
[/caption]

A program célja, hogy a fiatalok önkéntes társadalmi tevékenységekben vegyenek részt Európában, vagy akár azon kívül. Az eltöltött idő alatt intenzív tanulási folyamat során megismernek egy másik kultúrát, és ezáltal fejlesztik önmagukat.

Eeva ittléte során számos fotót készített, melyekből kedden nyílt kiállítás a Comenius iskolában. A fiatal lány alkotásaiban megelevenedik a városi élet, és betekintést kapunk az intézmény programjaiba is. Eeva igazi kincs az iskolának, részt vesz a rendezvények szervezésében, és segít a tanároknak a nyelv- és képességfejlesztő órákon is.

A kiállítást a negyedikes Fábián Erzsébet nyitotta meg szavalatával, majd Antal Zalán, Pólya Jusztina és Tutuc Eric Joel csalt könnyeket a résztvevők szemébe  hangszerjátékkal. Ezután Morvai Szilveszter igazgató beszélt az önkéntes programról, majd a főszereplő, Eeva Korhonen ismertette ittléte célját. Szavait a hetedikes Tutuc Eric Joel fordította le. Eeva év végéig marad hazánkban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!