Közélet

2010.10.08. 20:33

Lobbi találkozón építgették a kapcsolatokat

Több mint hatszázan gyűltek össze a megye legbefolyásosabb gazdasági és társadalmi szervezeteinek képviseletében a Szekszárdi Lobbi Találkozón.

H. É.

A kellemes és a hasznos kiváló arányát képviseli a Szekszárdi Lobbi Találkozó, amit mi sem bizonyít jobban, mint a rendezvény évről évre növekvő népszerűsége. A szervező Csapó Dániel Mezőgazdasdági Szakképző Iskola ősparkjában pénteken több mint hatszázan gyűltek össze a megye legbefolyásosabb gazdasági és társadalmi szervezeteinek képviseletében.

A bográcsokban, grilleken készülő ínycsiklandó ételek és a remek borok mellett a résztvevőknek alkalma nyílt rá, hogy kötöttségek nélkül beszélgessenek, új személyes ismeretségeket kössenek, a régieket pedig felfrissítsék. Mindez azonban nem csak a felhőtlen kikapcsolódásról szólt, hiszen az itt kialakult, frissült kapcsolatok a megye fejlődését is szolgálják.

Az időjárás is kegyes volt a szekszárdi lobbi találkozóhoz, hiszen a borongós kezdet után még a nap is kisütött. Ez csak tovább fokozta a hangulatot, amelyet a forralva és hűvösen is tüzes szekszárdi borokkal, a Muslinca férfikar dalaival, no és persze a pavilonoknál készülő gasztronómiai csodákkal alapoztak meg.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Horváth István (balról) és Dömötör Csaba a lobbitalálkozó megnyitóján Fotó: G. K.
[/caption]
A Jako Kft. "szekciójánál" a vállalkozás tulajdonosa, Adam Koch sütötte a pecsenyéjét, saját készítésű speciális grilljén. Munka közben elmondta, hogy a cég a kezdetek óta képviselteti magát az alkalmon. Remek ötletnek tartja ugyanis, hogy kötetlen körülmények között találkozhatnak más vállalkozások képviselőivel, és olyan beszélgetésekre kerülhet sor, amelyekre egyébként nem lenne alkalom. Így segíthetik egymást, de akár üzleti kapcsolatok is születhetnek.

A találkozó egyetlen kötött programja a megnyitó volt. Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, valamint Horváth István Szekszárd polgármestere köszöntötte résztvevőket, és méltatta a rendezvényt, kiemelve a kapcsolatteremtő- és a régió fejlődését is elősegítő erejét.  
[caption id="" align="alignleft" width="334"] A paksi Senior Klub tagjai évek óta visszatérő vendégek a találkozón Fotó: G. K.
[/caption]
Ez az erő pedig mind szélesebb körre hat. Az első, 2004-es találkozó még szűk körben zajlott, aztán évről évre egyre sikeresebb lett a rendezvény, idén is több, mint 600-an jelezték részvételi szándékukat - mondta Dömötör Csaba házigazda, a szervező FVM DASZK Csapó Dániel Középiskola igazgatója. A cél, hogy a résztvevők minden kötöttség nélkül, remek hangulatban, beszélgetéssel töltsék a napot, miközben ismeretségek, esetleg üzletek köttetnek.

A találkozó az iskola számára is előnyös. Többek között növeli az intézmény társadalmi elfogadottságát, valamint komoly kapcsolati tőkét jelent. Kapcsolatrendszer nélkül pedig a mai világban nem lehet boldogulni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!