Közélet

2010.10.04. 14:37

Nemcsak tanít, de fejleszt és nevel is

A hallott mese tanít, fejleszt, nevel és szórakoztat is egyben. Éppen sokoldalúsága miatt fontos, hogy a gyerekek életének része legyen, az esti mese beépüljön napirendjükbe. Benedek Eleknek köszönhetően a nagy klasszikusokból is bőségesen lehet csemegézni.

TEOL/Hargitai Éva

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Az Illyés Gyula megyei könyvtár udvarán Bognár Cecil mesélt a gyerekeknek a Benedek Elek emlékére tavaly ültetett fa mellett (Fotó: Kiss Albert)
[/caption]

Nincsen gyerekkor a mesék nyújtotta öröm, borzongás és izgalom nélkül - jut az ember eszébe miközben azt látja, ahogyan egy alsótagozatos gyereksereg issza egy mesélő szavait. A magyar népmese napján a szekszárdi Illyés Gyula megyei könyvtár gyermekkönyvtára szervezésében több mesét is hallhattak az ifjak. Elsőként a főépület udvarán a Bendek Elek emlékére tavaly elültetett fa mellet Bognár Cecil mesélte el A mag című történetet. Nem sokkal később már a gyermekkönyvtár épületében Csernik Szende bábművész ízes székely szavain csüngtek, lelkesen pödörték képzeletbeli bajszukat, vagy éppen cipőfűzőjüket, ha éppen arra kérte őket a mesemondó.

Nem véletlen, hogy a magyar népmese napját szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünneplik országszerte. A székely származású írónak köszönhető ugyanis számos történet összegyűjtése, utókorra örökítése, vagy éppen magyarra fordítása mellett a hazai gyermekirodalom és a gyermekújság kiadás alapjainak megteremtése. 
Nagy kincset hagyott ránk, hiszen a mese nélkülözhetetlen eleme a gyerekek életének, szórakoztat, nevel és tanít is egyben.

Egyes kutatások szerint nem lehet elég korán elkezdeni, már a pocaklakóknak is lehet mesélni. Aztán pedig ahogy a baba szépen növekszik, el lehet kezdeni beütemezni az esti meséléseket a napirendbe. Az apróságokat megnyugtatja, hogy elalvás előtt anyu, vagy apu odakucorodik az ágyhoz, és hallgathatják a szülő hangját. A mesének fontos szerepe van a beszédtanulásban is, hiszen a kicsi ilyenkor is tanulja a szavak helyes kiejtését, az illusztrációk segítségével a jelentését.

Ugyanakkor tanulságaival minden történet nevel, fejleszti az ifjak erkölcsi érzékét. Mint azt Ivánné Bányai Ilona a gyermekkönyvtár vezetője kiemelte, a gyerekek képzelőerejét is serkenti a hallott mese, hiszen itt a történetekhez nekik maguknak kell képeket társítaniuk, saját fantáziájukból merítve. Ez az élmény nem helyettesíthető a rajzfilmekkel, hiszen ott mindent készen kap a gyermek, neki magának nem is kell "dolgoznia" az élményért.

A klasszikus mesék mellett ma nagyon népszerűek a mindennapok történéseit feldolgozó kis történetek. Így az Illyés Gyula, Benedek Elek nevével fémjelezett kötetek mellett sokan viszik D. Tóth Kriszta, Berg Judit, Bartos Erika, Telekdi Ágnes és Marék Veronika modern meséit.

Visszacsempésznék az esti mesélést a családok életébe

Az Illyés Gyula megyei könyvtár gyermekkönyvtárában immár tíz éve minden hónapban megtartják a családi meseesteket, amelyek mindig nagy érdeklődőtábort vonzanak. Minden alkalommal egy nagyszülő mondja el kedvenc történetét, és egy könytáros is mesél a gyerekeknek, majd a történetekhez kapcsolódva közösen játékot készítenek. Rendszeresen fogadnak óvodás és iskolás csoportokat is. Mint az Ivánné Bányai Ilona elmondta, ahol tehetik, igyekeznek felhívni a figyelmet a mese fontosságára, visszacsempészni a családok szokásai közé az esti mesélést, amelynek előnyei tagadhatatlanok.

Címkék#Szekszárd
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!