Közélet

2010.12.21. 13:29

Kerékpárbarát munkahely, környezettudatos város

Sajtótájékoztatón mutatta be Artim Andrásné a két önkormányzati cég, az Alisca Terra és a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezető igazgatója az új biciklitárolót.

TEOL/I.I.

A kivitelezés határideje az év vége volt, a beruházás azonban már december elején elkészült. Mint az igazgató elmondta, Szekszárd településfejlesztési koncepciójában szerepel, hogy lakóinak a lehető legjobb életfeltételeket kínálja. Ehhez csatlakozva és azért is indultak a kerékpárbarát munkahelyet megcélzó uniós pályázaton, mert erősíteni szeretnék a környezettudatos vállalati stratégiát.

Alkalmat adott a pályázatra az a tény is, hogy Szekszárdon már sok helyütt kiépült a kerékpárút. Felhívják a figyelmet a kerékpáros közlekedés-, munkába járás előnyeire, az egészséges életvitel, a mozgás fontosságára, az egyéni felelősségvállalásra egy élhetőbb környezet megteremtésében.

A Vízmű 110, a hulladékgazdálkodási társaság 72 dolgozója és gyermekeik tegnap és jövő csütörtökön családi nap keretében próbálhatták, illetve próbálhatják ki az új kerékpárokat. A családi napok programjában műsor is szerepel, valamint a projektben is együttműködő Ifjúsági Unió képviselője tart előadást a kerékpáros természetjárásról és természetvédelemről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!