Közélet

2011.03.27. 08:12

Nem púp a teve hátán a vaddisznók szomszédsága

Van, aki kutyát tart, van, aki papagájt. Pálfi János, Szálka polgármesterének állatfarmján többek között gím- és dámszarvasok, vaddisznók, teve, láma és őshonos magyar háziállatok is élnek.

TEOL

Ahmed, a teve volt az első nagyobb állat, amit az egykori marhaistállóba lépve megpillantottunk. Éppen gazdájára, Pálfi Jánosra mosolygott, Szálka polgármestere cserébe a kétpúpú állat orrát vakargatta.
Ahmed egy cirkuszból került a faluvezető állatfarmjára dám- és gímszarvasok, muflonok, vaddisznók társaságába, a Szálkával szomszédos Mőcsénybe.

– Tulajdonképpen a mezőgazdasági gépeimnek kerestem a helyet. Itt Mőcsényben találtam eladó épületet, de túl nagy volt. Arra gondoltam, hogy állatokat kellene idehozni – vázolta fel az előzményeket a gazda.
Pálfi János, aki a Szekszárd-Szálkai Vadásztársaság elnöke is, először Magyarországon élő vadakat és őshonos háziállatokat hozott Mőcsénybe.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Ahmed egy cirkuszból került Pálfi János mőcsényi farmjára dám- és gímszarvasok, muflonok, vaddisznók társaságába (Fotó: Gottvald Károly)
[/caption]

Nyolc évvel ezelőtt az egykori marhaistálló körüli nyolc hektáros terület hat gímszarvasnak és öt dámnak lett az új otthona. Minden, a természetben is megtalálható körülmény adott számukra: a dagonyázási lehetőségtől a bokrok takarásán át a terület szélén csörgedező Rák-patakig, amelyből télen-nyáron inni tudnak.

Az állatfarm viszont extrákat is kínál a vadak számára: szabad bejárásuk van az istállóba, ahol, ha igényük van rá, találnak maguknak takarmányt, vagy éppen szélvédett helyet. Hogy jól érzik magukat, azt bizonyítja, hogy a teljes szarvasállomány az évek során immár hetven darab fölé duzzadt.

Pálfi János meséli, hogy tartottak őzet is, de ez az állat nagyon stresszes, a bakok megtámadják az embert is, így erről a vadfajról lemondtak. Ez a helyzet a muflonnal is, amiből már csak egy példány maradt. Ennek az elsősorban a hegyvidéki körülményeket kedvelő állatnak ugyanis a körme nem bírja a vizes területeket, a gyógykezelést pedig – vad állat révén – nem tudják megoldani.

A vaddisznók viszont jó egészségnek örvendenek. Ottjártunkkor mindössze két napos, elbűvölően bájos csíkoshátú malacokat is láttunk, anyjuk szigorú, a kívülállók számára ellentmondást nem tűrő felügyeletében. A vaddisznók az épületben, illetve az előtte levő elkerített kifutókban tanyáznak. Ha ugyanis kiengednék őket a szarvasok közé, túrásukkal tönkretennék a füves területet.

A mőcsényi telepen persze a magyar vadakon kívül is akad látnivaló. A háziállatok közül szürkemarha, rackajuh, mangalica, házisertés, kecske, szamár, kacsa, galamb és tyúk a kínálat. Igaz, az őshonos magyar tyúkállományból nemrégiben csak mutatóban maradt, az állatfarm egyik hívatlan vendége miatt: egy róka egyetlen látogatása alatt harminc-negyven szárnyast pusztított el.

Pálfi János nagy szeretettel beszélt valamennyi állatról, de ennél a történetnél megjegyezte, hogy nagyon mérges volt a rókára. Bár úgy tűnt, azóta már megenyhült egy kicsit.

Míg a baromfiudvarok közelében egy-egy róka felbukkanása nem feltétlenül jelent különlegességet Magyarországon, addig  például egy lány láma látványa minden bizonnyal igen. A mőcsényi farm egzotikus állatai között a lámán kívül fatusik, azaz afrikai marhák is akadnak, illetve a fentebb említett teve, Ahmed.

Egyébként csak az utóbbi megvásárlása egy 8-10 éves használt autó árába került, az állatsereglet éves takarmányozása ennek többszörösébe. Pálfi János nem tagadta, hogy ez a telep egyelőre csak viszi a pénzt, nem is keveset, az állatfarm meglehetősen költséges hobbi. – De hát mindenkinek van valami heppje – tárta szét a kezét. És ez valóban sok mindent megmagyaráz...

Farkas is lehet az ősszel nyíló bemutató területen

A mőcsényi farm hobbiként való fenntartása hosszú távon nyilvánvalóan túl nagy luxus lenne. Ezért is kellett „valamit kitalálni”. Az ötlet nem más, mint egy „vadaspark” kialakítása Szálka mellett, ami újabb kínálatot jelent majd a község már eddig is meglehetősen színes turisztikai palettáján.

Pálfi János elmondta, hogy a tervek szerint a három hektáros bemutató területen egy-egy pár állatot tartanának kifutókban, természetes körülmények között.

A mőcsényi farm megmarad nevelő bázisnak, az onnan áttelepített állatfajok mellett többek között farkast, medvét is vinnének a területre, amelyet autóval, szilárd burkolatú úton is meg lehet majd közelíteni.

A hasonló parkok évente több tízezer vendéget fogadnak, vélhetően Szálkán sem lenne ez másként. A bemutató területet a tervek szerint idén ősszel nyitják meg.

Pálfi János elmondta, hogy a tervek szerint a három hektáros bemutató területen egy-egy pár állatot tartanának kifutókban, természetes körülmények között.

A mőcsényi farm megmarad nevelő bázisnak, az onnan áttelepített állatfajok mellett többek között farkast, medvét is vinnének a területre, amelyet autóval, szilárd burkolatú úton is meg lehet majd közelíteni.

A hasonló parkok évente több tízezer vendéget fogadnak, vélhetően Szálkán sem lenne ez másként. A bemutató területet a tervek szerint idén ősszel nyitják meg.

Ahmed egy cirkuszból került Pálfi János mőcsényi farmjára dám- és gímszarvasok, muflonok, vaddisznók társaságába (Fotó: Gottvald Károly) -->

Címkék#szálka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!