Közélet

2011.07.01. 08:27

Nem öröm a nyári tanulás

Ezerre becsülik a pótvizsgára kötelezett diákok számát a megyében. Tolnában mintegy 20 ezer általános iskolás, és 14 ezer középiskolás koptatja a padokat.

TEOL/Mauthner Ilona

Júniusban közel 40 ezer diáknak nem sikerült megszereznie a kettes osztályzatot valamely tantárgyból az oktatáskutatók felmérései szerint. Az országban mintegy 800 ezer általános- és 600 ezer középiskolás tanult. A bukási arány tehát nagyjából 3 százalék. A javításra kötelezettek többsége az általános iskola felső tagozatából, illetve a középiskolások közül került ki. A diákok zöme matematikából, illetve más természettudományos tárgyból kénytelen pótvizsgázni, de a történelem és az idegen nyelvek követelményei is sokaknál bizonyultak teljesíthetetlennek.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A pótvizsga hetében nem csak a diák, a család is nehéz napokat él át, de az esetek többségében van értelme a nyári tanulásnak (Fotó: Lang Róbert)
[/caption]

A legtöbb iskolában ezekben a napokban még értekezletet tartanak, így a tanárok pihenése csak hétfőtől kezdődik.
Pappné Kutas Annamária, a szekszárdi Babits általános iskola igazgatója elmondta, náluk hat felsős diáknak nem sikerült minden tantárgyból megszereznie a kettes érdemjegyet. Van, akinek négy tantárgyból sem. Ezek a fiatalok sem rossz képességűek, csak a szorgalmukkal volt baj, mondta az igazgató. Ahol a szülő a sarkára áll, ott talán nem lesz gond a pótvizsgával, tette hozzá. A tanárok azzal próbáltak segíteni az érintetteknek, hogy évzáron odaadták nekik a törzsanyagot, amiből majd pótvizsgán kérdezhetik őket. A tapasztalat az, ritkán fajul évismétlésig a dolog, mondta az igazgató.

Az általános és középiskolákban hivatalosan augusztus huszonötödike és szeptember elseje között zajlanak a pótvizsgák, a valóságban a javítók időpontját az iskolák attól függően határozzák meg, hogy mikorra esik a tankönyvvásárlás. Ez utóbbi ugyanis sarkalatos kérdés a pótvizsgázók számára: ha sikeres volt a beszámoló, meg kell venni a következő évfolyamra való csomagot, ha nem, maradhatnak a tavalyi könyvek. Azok a tanulók, akiknek az augusztus végi időpont nem volt megfelelő, általában az első tanítási héten pótolhatják a beszámolót.

A pótvizsga hetében nem csak a diák, a család is nehéz napokat él át. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha két tárgyból bukott meg a gyerek, még van esély a sikerre, de három, netán több elégtelen osztályzat esetén kicsi a valószínűsége, hogy átmegy a javító vizsgán.
Ami a legfontosabb, akár sikerül javítani, akár nem, a gyereknek éreznie kell, hogy a szülő mellette áll, és mindig számíthat a támogatására – mondta Kovácsné Kaszás Beatrix, Szekszárd Városi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója.

A pszichológus szerint nem tragédia az sem, ha a csemetének meg kell ismételnie az évet. Ez nem jelenti, hogy buta vagy gyenge képességű a nebuló, csak nem szorgalmas. A pótvizsgát azért nem tartja szerencsésnek, mert ha a diák végig magolja a két hónap szünidőt, akkor az új év kezdetére fáradt, leterhelt lesz, így hátránnyal kezdi a következő iskolai évet.

A szünidő a kikapcsolódásra, pihenésre való

Ha csak nem szorul a csemete javítóvizsgára, nyáron felejtsék el a tanulást – állítják a pszichológusok. Mást viszont elsajátíthat, mégpedig életkészségeket. Ezt a tudást ugyanis nem könyvekből, hanem a gyakorlat útján lehet megszerezni. Sokan még 18 éves korukban sincsenek tisztában azzal, hogy egyszerű ügyeket hogyan kell intézni, például reklamálni, felvilágosítást kérni, egy csomagot feladni, űrlapokat kitölteni. Nagyon sok gyereknek fogalma sincs az árakról, mert nem jár vásárolni. Még középiskolás korában sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!