Közélet

2011.08.07. 18:01

A gripenek most nem jöttek Őcsénybe

Katonai jelenléttel kezdődött az 56. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság és a 21. Gemenci Vitorlázórepülő Bajnokság szombaton.

TEOL

Pintér Zoltán vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság, légierő haderőnem főnöke és dr. Kecskeméti Tamás, a Magyar Repülő Szövetség elnöke köszöntette ugyanis a versenyzőket.

Gripen vadászgépek viszont a tervekkel ellentétben nem vonultak át az őcsényi légtér felett, de Kovács Mihály versenyvezető elmondta: ígéretet kaptak rá, hogy az augusztus 20-ig tartó verseny egyik napján lesz ilyen látványosság. Természetesen előzetes bejelentéssel.

Az időjárás azonban nem olyan kegyes, mint a honvédelem, és kiszámíthatatlanságával kicsit megnehezíti a szervezők dolgát. A két hét alatt legalább négy értékelhető napra lenne szükség. Ez a reggeli derült eget és a napközbeni gomolyfelhőket jelentené, zivatarok nélkül – vázolta Kovács Mihály.

A szervezők mellett 41 versenyző bízik az időjárás együttműködésében, közülük heten az Őcsényi Repülőklub tagjai. A nemzeti bajnokság programjában két kategória, a FAI Klub és 18 méteres szerepel, míg a Gemenci Bajnokságban vegyes szabad kategóriákban szállnak fel a pilóták. Az első versenynap vasárnap volt.

Címkék#Őcsény
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!