Közélet

2011.08.28. 18:55

Hagyományos, népi és magyar

A rendkívüli hőség nem kedvezett a Hagyományőrző Magyarok Napjának, a megszokottnál kevesebben látogattak ki az Ürgemezőre.

Vida T.

Pedig a szervezők most, negyedik alkalommal is kitettek magukért, változatos programokkal készültek. Ahogy a szervező Életfa Kulturális Egyesület alelnöke, Lampert Marianna mondta, már „rutinból megy a dolog”, az előző években kitaposott úton.

Igaz, mint minden esztendőben, így most is voltak új lehetőségek, s persze a jól bevált régiek. Ilyen az íjászat, amellyel a Celőke Mezőföldi Íjász Egyesület jóvoltából ismerkedhettek.

A szervezet egy hétállomásos, könnyű versenypályát is összeállított szigorúan a kellemes időtöltés, nem pedig a vérre menő versenyzés jegyében. A látogatók számos kézműves portékái közül válogathattak, de nem csak a vásárlás, hanem az alkotás örömeit is átélhették.

Az aprónépet a kézművesség mellett hagyományos népi játékok is várták, s ha belefáradtak, leheveredhettek a színpad elé, hogy a Mesekocsi Színház előadásában megnézzék Illyés Gyula meséjét, Az állatok nyelvén tudó juhászt.

Megtartották a már elmaradhatatlan motoros felvonulást, és a népzenéről, néptáncról sem kellett lemondaniuk az efféle örömök kedvelőinek, délután a színpadon egymást követték a hagyományőrző együttesek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!