Közélet

2011.08.28. 17:51

Megszépül egy teljes városrész

Elkezdődött az Újtemplom és a Kodály Zoltán utca közötti terület, az úgynevezett tömbbelső rekonstrukciója.

V. T.

A DC Dunakom Kft. az építőmesteri munkákat és kertészeti tevékenységet maga végzi. Az ivóvíz-, szennyvíz-, csapadékvíz- és öntözőhálózat korszerűsítésében paksi alvállalkozók működnek közre, mondta el Puskás János ügyvezető.

Hozzátette, hogy az eddigiekhez hasonlóan faltól-falig megújul a terület, beleértve a térburkolatot és növényzetet is. Abban is követik az eddigi gyakorlatot, hogy már a tervezésbe is bevonták a lakókat.

Puskás János kiemelte, hogy az elöregedett, sérült növényeket és azokat, amelyek útban vannak, eltávolítják, de pótolják majd. Helyeznek ki padokat, játékokat és kültéri pingpongasztalokat is.

A beruházás költsége nettó 160 millió forint, a befejezési határidő jövő év áprilisa, de a cég – miként vezetője mondta – élni kíván az előteljesítés jogával, ami a megrendelő önkormányzatnak sincs ellenére.

A paksi lakótelepen nem ez az első ilyen jellegű rekonstrukció, az elmúlt év során a Barátság úttól az Újtemplom utcáig két tömbbelső teljesen megújult. A mostanival együtt egy teljes városrész korszerűsödik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!