Közélet

2011.08.27. 06:22

Messze szárnyal Szálka híre

Szép házak, szép tájak. Ezzel lehetne a leginkább jellemezni Szálkát. Nemcsak a település, a turizmus is virágzik, az idilli környezet a külföldieket is idevonzza.

TEOL/Molnár Ágnes

Szálkára beérve az ember nehezen hiszi el, hogy egy faluba csöppent. A gyönyörű környezet, a rendezett porták és az egymással harmonizáló színek olyan érzést keltenek, mintha egy nagyváros zöldövezetében járnánk. Az utak mentén virágok illatoznak, a központot elhagyva pedig egyenesen a tóhoz vezet az út. Hajnaltól napnyugtáig horgászok tarkítják a partot, akik nehezen tudnak betelni a víztükrön táncoló napsugarak látványával. Nyugalmukat csak a kirándulók zavarják még néha-néha, akik elszántan indulnak útnak, hogy körbejárják a tavat.

Ilyen feltételek mellett nem is csoda, hogy az itt lakók majd kicsattannak a büszkeségtől, és a turisták is előszeretettel töltik itt nyári vakációjukat. Nemcsak az országból, külföldről is gyakorta érkeznek ide üdülővendégek. Ehhez minden lehetőség adott is, hiszen 19 szálláshely kínál összesen 240 férőhelyet, melyek nagy része az egész szezonban foglalt. Az ide látogatókat persze nem csak az erdők, és a szebbnél szebb házak vonzzák.

A tízezer négyzetméteres strandot, és a vízminőséget a fürdőzők mellett a hatóságok is kiválónak minősítették. A település ráadásul folyamatosan fejlődik, az önkormányzat évről-évre 100 millió forintos fejlesztést céloz meg. A beruházásokhoz az önerő is biztosítva van, nincs szükség hitelre sem. Mindig olyan fába vágják a fejszéjüket, mellyel elbírnak.

A közelmúltban a vízrendezés második üteme készült el, ez 86 millió forintot emésztett fel. Az összegből, melyet pályázaton nyert az önkormányzat, jutott a kapubejárók rendbe tételére is, így a csapadék már nem a házak felé tör utat magának. Szálka sikerének fő ereje a képviselő testület összehangolt, céltudatos munkája, mely pártpolitikától mentes, és egy az egyben a település érdekeit szolgálja.

– Nagy öröm számunkra, hogy törekvéseinket a lakosság is támogatja. Sokszor saját maguk szervezik meg a szükséges munkákat, legutóbb például rendbe tették a virágágyakat – mondta Pálfi János polgármester. A lakók nagy része annak ellenére is serénykedik, hogy a munkahelyén is helyt kell állnia. Többségük a környező városokban dolgozik. Így nem meglepő, hogy nincs szükség közmunkaprogramra, de segélyekre sem.

Bár a szolgáltatások, mint a fodrász vagy a kozmetikus, hiánycikkek a faluban, ezeken kívül viszont minden megtalálható itt, amire csak szükség van. A kulturálódni vágyók két állandó kiállítást is átböngészhetnek. Az egyik az önkormányzattal szemben található, ott népi hagyományokkal ismerkedhetnek az érdeklődők, valamint állat- és rovarbemutatót is megtekinthetnek a Duna-Dráva Nemzeti Park jóvoltából. A hivatalban pedig német nemzetiségi kiállításban gyönyörködhetnek a látogatók, ahol ruhák, berendezési és használati tárgyak is helyet kaptak.

Tiszta vizet öntenének a pohárba

A közeljövőben a művelődési ház felújítására terelődik a hangsúly. Erre a célra sikerrel pályázott az önkormányzat, 46 millió forint ütötte a markukat. A beruházáshoz azonban még 25 százalék önerőt is hozzá kell tenniük. Ezzel azonban nem lesz gond. Nagy eséllyel pozitív elbírálásban részesül egy másik beadványuk is, melynek segítségével a vízminőséget szeretnék javítani a faluban. Ezért a célért 10 település fogott össze.

A hivatal munkatársai gondoskodnak róla, hogy a nemrég készült vízelvezető árok környéke rendben legyen. Mindent megtesznek a szép falukép fenntartásához (Fotó: Mártonfai Dénes) -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!