Közélet

2011.08.09. 18:28

Nagy figyelmet fordítanak a városkép megóvására

A város önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a közigazgatási területén található zöldövezet karbantartására, bővítésére, védelmére.

TEOL/H.E.

Az ingatlanok előtti füves rész gondozása is ebbe a körbe tartozik, ezeket azonban a házak tulajdonosának kellene rendben tartaniuk. Ez esetenként akadályba ütközik. Akár azért, mert az illető egészségi állapota vagy kora már teszi lehetővé az előkert gondozását, akár azért mert az az átlagosnál, 250 négyzetméternél nagyobb területű.

Annak érdekében, hogy ezek se legyenek ápolatlanok, és ne rontsák a városképet, illetve hogy az allergiásokat se kínozzák annyira a pollenek, az önkormányzat úgy döntött, segítséget nyújt a karbantartásban. Ez évente öt kaszálást jelent.

A Városfejlesztési Iroda tájékoztatása szerint eddig 21 kérelem érkezett be. Ezek közül hét pályázó szociális alapon jogosult a szolgáltatásra, a terület nagysága alapján pedig a 14 kérelem közül végül 13 felelt meg a szükséges szempontoknak. Kérelem beadására még van lehetőség, az igénylő lapot a polgármesteri hivatalhoz kell benyújtani. Az első munkálatok a napokban kezdődnek.

Címkék#dombóvár
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!