Közélet

2011.08.25. 18:33

Új ismereteket adott a tanévnyitó konferencia

Hagyományos tanévelőkészítő rendezvénnyel várta az érdeklődőket csütörtök délelőtt Szekszárdon az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató.

TEOL/Sz.Á.

A hasznos információkkal szolgáló fórum színhelyén, a Garay János Gimnáziumban mintegy négyszázan jelentek meg. A díszteremben tartott előadás-sorozaton oktatási illetve közigazgatási szakemberek, intézményvezetők, jegyzők, polgármesterek tanácskoztak.

Az ezzel párhuzamosan zajló, gazdag programot kínáló szekció üléseken pedig óvodapedagógusok, tanítók, tanárok, munkaközösség vezetők vettek részt. A konferencián több kiadó is bemutatta új tankönyveit és taneszközeit.

A pedagógusokon óriási felelősség van, hogy a nemzet elhal-e, vagy pedig újraélednek és felvirágoznak ennek a népnek az államfenntartó tulajdonságai - mutatott rá köszöntőjében dr. Pálos Miklós.

A Garay gimnázium dísztermének közönségét ezt követően dr. Kocsis Miklós regionális képviselő tájékoztatta a diákhitellel kapcsolatos lehetőségekről, majd dr. Madarász Hedvig adott összefoglalót időszerű közoktatási kérdésekről.

Az Oktatási Államtitkárság főosztályvezető-helyettese a nem végleges szerkezet miatt a készülő közoktatási törvény részleteiről még nem adhatott információkat, de ezzel együtt több, a mindennapokat meghatározó újdonságra hívta fel a figyelmet. Egyebek mellett arra a tanévnyitó kiadványra, mely a közoktatási intézmények munkáját segíti.

Szólt két új főosztály létrejöttéről, továbbá azon módosításokról is, melyek a sajátos nevelési igényű tanulókra, illetve az alapfokú művészeti intézmények képzési díjaira vonatkoznak. A megyei kormányhivatalok közoktatásban betöltött szerepéről pedig Kocsis Csaba főosztályvezető tartott ismertetést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!