Közélet

2012.02.09. 19:42

Dr. Schmidt László lett a kórház igazgatója

Van orvos-ügyvezető igazgatója a Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft.-nek, miután a két hónapja tartó huzavona után, sokadik lehetséges személyként dr. Schmidt László megkapta a bizalmat a képviselőktől.

TEOL/H.E.

A testületi ülés zárt ajtók mögötti döntéshozataláról Szabó Loránd polgármester elmondta, hogy a kórház részlegvezető főorvosaként dolgozó szakember egyedüli jelöltként állt a testület előtt, a képviselők egyhangúan tették le mellette a voksukat.

A helyzet megoldásához az is kellett, hogy a szakmai vezetői testület előzetesen megadta a felmentvényt Schmidt doktornak, mivel hiányzik egy vezetői képesítése. A megbízatása 2012. végéig szól.

Napirenden szerepelt az aljegyzői állásra benyújtott pályázatok elbírálása is, ez azonban eredménytelenül zárult. A kiírásra nyolcan jelentkeztek, három pályázat azonban nem felelt meg, a csütörtöki meghallgatáson így már csak öten vettek részt. Végül a dr. Gábor Ferenc jegyző által javasolt pályázó nem kapta meg a minősített többséget, ezért új kiírás szükséges.

Az aljegyzői tisztség tavaly március óta betöltetlen. Akkor azonnali hatállyal, indoklás nélkül mentették fel állásából dr. Szabó Pétert.

A lényeges döntések közé tartozik még, hogy a képviselők elfogadták a hosszabb idejű közfoglalkoztatási tervet. E szerint 174 ember vehet részt a programban, bérezésükhöz, járulékaik kifizetéséhez támogatást igényel az önkormányzat, az önerő pedig 12 millió forint.

A megszokottnál egyébként jóval békésebb hangulatú volt a testületi ülés, amelyet a hó a művelődési házba száműzött. A nagymennyiségű csapadék miatt ugyanis a polgármesteri hivatal nagyterme beázott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!