Közélet

2012.04.13. 12:51

Azé lesz a nemzet, aki többet nemzett

Megjelent Csíki Sándor negyedik kötete, mely az erdélyi újságíró több mint száz művét tartalmazza.

TEOL/W.G.

A szerző Nyárádszeredában él, többször tartott már könyvbemutatót a magyarországi partnertelepülésen, Simontornyán is. A Lármafák székely ormokon című kötetben fiatalkoráról is mesél, és a székelység megmaradásának fontosságáról is szól. Népszerű az Azé lesz a nemzet, aki többet nemzett című írása, mely a világhálón is olvasható.

„A Székelyföldet elfoglalni óhajtók keveset beszélnek, de sokat vállalnak. És cselekednek. Ha ez a cigányasszonyság, aki velem egyszerre rúgta el nemrég az ötvenedik évét, pillanatnyilag 17 utódot hagy maga után, míg én mindössze 4-et ... akkor nincs miről ábrándoznunk. Akkor nincs értelme kormányba lépésekről és önrendelkezésről szövegelni. Minden csak idő kérdése immár. Lehetünk kormányon az idők végezetéig, lehet autonómiánk akár holnaptól, ha a székelytompai iskolában negyven romára: egyetlen magyar gyermek jut.”

Csíki Sándor megtesz mindent a székelyek megmaradásáért. Úgy is, mint író, és úgy is, mint családapa. Négy gyermeke van, ő az Erdélyi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke. Egyik lánya, vendégtanulóként, a simontornyai gimnáziumban érettségizett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!