Közélet

2012.06.20. 17:16

A kis muzsikusok egész testükkel dobolnak

Az ösztönre, emberi mozgásra épülő rudimental módszerrel tanulnak, mélyítik el tudásukat a gyerekek a Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézményben zajló harmadik országos dobtáborban.

TEOL/T.V.

Simon Péter igazgató elmondta, a kurzust a módszert hazánkban meghonosító Köte Zoltán vezeti. A gyerekek az ország minden szegletéből érkeztek.

A mester Budapestről azért helyezte át székhelyét Paksra, mert itt kiváló feltételekre talált. Nem ismeretlenként érkezett, a Pro Artis ütőtanára, Tóthné Hanol Franciska is az ő tanítványa, s szívesen alkalmazza a rudimental módszert, mert lazábbá teszi a gyereket, javítja belső egyensúlyukat, és a kis muzsikusok egész testükkel dobolnak.

A táborral nem csak az ott lévők, hanem a zeneszerető paksi közönség is gazdagodik: szombaton koncertre várják a közönséget. A vendég Gerendás Péter lesz. 

A következő héten vonós tábor lesz, amelynek keretében egy igazi zenei csemegét is kínálnak, június 27-én, 19 órakor Alexander Dubach svájci hegedűművész ad koncertet az evangélikus templomban. Rögtön utána harmonika kurzus kezdődik Alexander Poeluev orosz harmonika virtuóz vezetésével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!