Közélet

2012.11.05. 09:43

Elviselhetetlen költségeket róna rájuk

Mégsem vállalja át alsó tagozatos iskolájának dologi költségeit az államtól a sióagárdi önkormányzat – tájékoztatott a helyi képviselő-testület múlt heti döntéséről Háry János polgármester.

S. K.

Mint az ismert, 2013. január elsejétől az állam tartja fenn a köznevelési intézményeket, állja a pedagógusok bérét. A dologi költségeket alapesetben a 3000 lakos alatti településeken szintén az állam fizeti, a 3000 fő feletti helységekben pedig az önkormányzat.

Ettől azonban el is lehet térni a törvény szerint: a 3000 fő alatti települések átvállalhatják a működtetési költségeket az államtól, a 3000 lakos felettiek pedig – ha ez ellehetetlenítené a gazdálkodásukat – kérhetik, hogy ezt a költséget is az állam viselje.

Utóbbi két esetben az érintett önkormányzatnak szeptember 30-ig szándéknyilatkozatot kellett tennie az állam felé, a végső döntést pedig október végéig kellett meghozni.

A szekszárdi kistérség 3000 lakos alatti települései közül a sióagárdi önkormányzat korábban olyan szándéknyilatkozatot fogadott el, mely szerint a község átvállalná az iskolája dologi költségeit az államtól. (A képviselő-testületek nagy része a bizonytalanság és az önkormányzatok anyagi helyzete miatt elvetette ezt a lehetőséget.) A sióagárdi testület akkor még úgy ítélte meg, hogy ezt a kiadást elbírja a költségvetés.

Hozzátették ugyanakkor, hogy a későbbiekben ismertté válhatnak olyan kényszerítő körülmények, amelyek ezt mégsem teszik lehetővé. A polgármester azt is világossá tette, hogy a testület szándéknyilatkozata mögött az a törekvés áll, hogy az iskolát mindenképpen meg szeretnék tartani.

Ez a törekvés feltehetően nem változott, ám bizonyos kényszerítő körülmények a jelek szerint ismertté váltak. A múlt heti ülésen ugyanis a testület úgy ítélte meg, hogy a működtetési költségek elviselhetetlen anyagi terhet rónának az önkormányzatra, azt a forrást sem a saját, sem az átengedett bevételekből nem tudja előteremteni a község.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!