Közélet

2013.04.18. 16:27

Fiatalok vállalkozóvá válását segítik

Meglepően sok diák és pályakezdő látogatott el a Széchenyi Programiroda által szervezett tegnapi konferenciára.

TEOL/M.Á.

A 20 év körüli fiatalokat persze elsősorban nem a humánerőforrás-fejlesztés, vagy az intézményfenntartó központ feladatai érdekelték, sokkal inkább a korosztályukra szabott kilátások és pályázati lehetőségek.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Szentgyörgyi Dávid, Dél-dunántúli regionális igazgató (Fotó: G. K.)
[/caption]Szentgyörgyi Dávid, a Széchenyi Programiroda Dél-dunántúli regionális igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, manapság nagy hangsúly kerül a fiatalok vállalkozóvá válásának segítésére, hiszen sokan közülük vagy nem mernek ebbe belevágni, vagy éppen külföldön próbálnak szerencsét.

Az ő dolgukat igyekszik megsegíteni az a pályázat, melyen keresztül 3 millió forintra tehetnek szert az egyéni vállalkozók, és 6 millióra azok, akik kft.-t alapítanak. Erre a lehetőségre 18 és 35 év közöttiek pályázhatnak június harmadikától. Mint megtudtuk, országos szinten 1500 személyt választanak ki közülük.

A nyertesek a pénz egy bizonyos százalékából pénzügyi, számviteli képzést is kapnak, a többit pedig szabadon felhasználhatják vállalkozás alapítására, marketing, eszközbeszerzési és egyéb célokra. A pályázattal kapcsolatos bővebb információért a Széchenyi Programirodákhoz lehet fordulni.

Címkék#Szekszárd
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!