Közélet

2013.04.12. 13:55

Ha beválik a program, baromfit is kaphatnak

Tizenöt család bevonásával új program indult a településen, amelynek célja a ma még műveletlenül álló kertek hasznosítása, ezzel együtt az önfenntartók számának növelése, a segélyért sorban állók táborának csökkentése.

TEOL/V.T.

Máté Dénes polgármester azt mondta,  15 olyan családot választottak ki – a családsegítővel egyeztetve –, amelynek tagjai rendszeresen folyamodnak segélyért. Velük vágnak bele a kertművelő programba, amelyhez az önkormányzat vetőmaggal járul hozzá. Borsó, répa, hagyma, burgonya vetőmagot juttatnak az érintetteknek, akik vállalták, hogy azokat elvetik, a belőlük kikelő növényeket gondozzák. Ezt az önkormányzat ellenőrzi, húzta alá a polgármester.

Hozzátette, ő abban bízik, hogy rájönnek az érintettek, hogy az általuk termelt zöldségeknek jobb az íze, a kertben töltött idő hasznos elfoglaltság és jól felfogott érdekük is, hogy megőrizzék azt a lelkesedést, amit most a program elején mutatnak, mert ha parlagon maradnak a kertek, az önkormányzat nem nyújt több segélyt. Viszont, ha beválik a dolog, és szépen gondozzák a kertet, még többet is hajlandó áldozni az önkormányzat, kerti szerszámokat, esetleg baromfit adnak a rászorulóknak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!