Közélet

2013.07.05. 09:29

Augusztus közepéig kell kifizetni a tankönyveket

Egyszerűbb, átláthatóbb és olcsóbb lesz a tankönyvhöz jutás, ezt ígérte a minisztérium.

TEOL/Mauthner Ilona

Fotós:

A szülők a napokban kaptak levelet és csekket arról, hogy mennyit kell befizetniük a gyermek tankönyvei után. Friss hír, hogy a feltüntetett összeget nem július 31-ig, hanem augusztus 15-ig kell befizetni.

– Mi is megkaptuk a csekket, és a felszólítást, hogy legyünk szívesek befizetni a gyerekek tankönyveinek árát a hónap végéig. Azt már ugyan tudom, hogy a fizetési határidőt közben augusztus 15-re módosították, de ez a levélből nem derült ki – mondta Simon Kálmánné, bátaszéki olvasónk.

A két iskoláskorú gyermek anyukája úgy véli, komoly gond lesz előteremteni a nyár közepén a könyvek árát, hiszen pár napra nyaralni szerettek volna menni. Úgy számolták, hogy augusztus végén kell majd a tankönyvekért fizetni, akkorra megkapják a munkahelyüktől a beiskolázási támogatást, amit könyvekre kívántak fordítani. Most felborult a tervük, a nyaralás elmarad.

Idén megváltozott a tankönyvek terjesztése, ez a Könyvtárellátó (Kello) monopóliuma lett. A tankönyveknek a kiadótól az iskolába való eljuttatását ők garantálják. Ugyanakkor annyi kapacitásuk jelenleg nincs, hogy az egész országot ellássák, ezért több régióra közbeszerzési pályázatot írtak ki, magyarázta a megváltozott helyzetet Balogh István, a szekszárdi Tankönyv-ker Kft. vezetője.

A Dél-Dunántúlon a Magyar Posta Zrt. lett a nyertes, vagyis július 15-től ők állítják össze diákoknak szánt tankönyvcsomagokat, és gondoskodnak arról, hogy ezek meg is érkezzenek az adott iskolába. A szülőknek nincs más dolguk, mint befizetni a csekket, aminek a felmutatásával vehetik majd át ők vagy a gyerekek a tankönyveket az iskolakezdés napján.

Új tankönyvek egyelőre csupán az első és az ötödik évfolyamon lépnek be. Az új kerettantervi szabályozáshoz kifejlesztett többi tankönyvet az Oktatási Hivatal folyamatosan bírálja el.

Az érvényes jogszabály szerint idén – az első és ötödik évfolyam kivételével – több évfolyamon a jogszabályban ingyen könyvekre jogosultak tartós tankönyvet kapnak, amit az iskolai könyvtárból kölcsönözhetnek ki, és a tanév végén vissza kell adniuk azt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!