Közélet

2013.07.16. 07:52

Régi szépségében szeretnék látni a város nevezetességét

Évszázadokon át használták a Remete-csurgó egykor jóízű, hűvös vizét a megyeszékhely lakói, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség most civil összefogással szeretné megmenteni a forrást.

Venter Marianna

Összefogásra, együtt gondolkodásra kéri a városi önkormányzatot és a civil szervezeteket a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség a Remete-csurgó érdekében. A forrás Szekszárd belterületén, a Felsővárosban, a Kálvária téren található, mégpedig több túraútvonal kereszteződésében. Itt fut a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra és a Kadarka borút is. A kék körtúrával jelzett Benedek-szurdik tanösvény útvonala is a téren halad át. A Remete-csurgó a várost átszelő Szekszárd-séd (Séd-patak) eredő forrása, a megyeszékhely legrégibb forrásainak egyike. Nem csak a környéken élők vették innen a vizet, a városból is följártak az igen jóízű vízért. A környékén több pince is csábít a neves szekszárdi borok kóstolására, és környezetében találhatóak Szekszárd legrégebbi hársfái. A csurgó egy téglafalba épített belső aknából folyik ki egy betonhengerben a szabadba. A környék beépítettsége miatt ma már nem ajánlják a forrásvíz rendszeres fogyasztását.

Mint azt Dománszky Zoltán, a szövetség elnöke elmondta, sajnos a nagy múltú forrás most igen elhanyagolt képet mutat, és ezt a képet viszik tovább róla az ide látogató turisták. A természetbarát szövetség ezért tűzte ki célul a forrás és környéke rendbe tételét. Miután szakemberekkel is megnézették a forrást, kiderült, hogy pusztán önkéntes munkával nem lehet helyre hozni, a forrás felújítása komoly tervezéssel, kivitelezéssel, és ehhez méltó anyagi vonzattal jár. Ezért kéri a szövetség a segíteni szándékozó civil szervezeteket, magánembereket, hogy ötleteikkel, javaslataikkal, felajánlásaikkal támogassák a projektet. A természetbarát szövetség bízik abban, hogy megfelelő összefogással lehetőség lesz ennek a most elhanyagolt állapotban lévő nevezetességnek a város értékeihez méltó helyreállítására.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Dománszky Zoltán bízik abban, hogy összefogással sikerül megmenteni a forrást (Fotó: Gottvald Károly)
[/caption]

A forrás története

Az első ismert, azonosítható írásos feljegyzés a XVIII. század elején készült a forrásról. A középkorban és a török idők alatt is folyamatosan használták, bő vize a legnagyobb szárazság idején sem apad el. Nevét az ott letelepedő remetéről kapta. A forrás mellett található a Remete-kápolna, amely évszázadok óta híres búcsújáró hely. A barokk kápolnát 1758-ban kezdték építeni a katolikus hívek adományaiból. Kisboldogasszony napi búcsújára a környékről és messze földről érkeztek áhítatra vágyók. Napjainkban kezdik újra felfedezni. A kápolnát néhány éve teljesen felújították.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!