Közélet

2013.10.03. 14:55

A Dunában nem veszélyes

A Sióban már nem okozott nagy halpusztulást a Kaposból érkező szennyeződés.

TEOL/Ihárosi Ibolya

Dr. Csonki István, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója kedden azt tapasztalta a Palánknál elhelyezett merülőfalnál, hogy amikor odaértek a víz színén lebegő halak, mintegy 90 százalékuk csupán bódult volt. Ezeket a halgazdálkodásra jogosultak kifogták, s többségük, az amurok, busák, harcsák, bizonnyal túl is élték. Azt azonban nem tudni, hogy mennyi hal maradt a víz alatt, amelyeknek egy része később felszínre lökődik, a többi ott oszlik fel. Az ivadékok azonban mind elpusztulhattak, egy nemzedék tehát kimarad, de joggal lehet bízni a halak természetes visszatelepülésében, mondta a vízügyi igazgatóság igazgatója. Szerdán már alig lehetett látni néhány halat a víz felszínén.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Németh Imre aggódva figyelte szerdán a Siót, ahova több évtizede jár horgászni. A szennyeződés a Dunában nagyobb kárt nem okozhat
[/caption]Közleményt adott ki szerdán Tóth Ferenc kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke, amelyben az áll, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a kedden még 25 kilométer hosszú szennyezési csóva a Balatonból leeresztett víznek és a csapadéknak köszönhetően szerdára 5-6 kilométeresre csökkent. A szennyezési hullám már elérte a Dunát, amelynek következtében a Sió tisztulni kezdett. Ha bevált az előrejelzés, akkor a szennyezés tegnap este elhagyta a Siót. A haltetemek kiemelése még folyik, de számuk már minimálisra csökkent. A Dunában a szennyezés már semmilyen problémát nem okoz.

A Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi igazgatósága elrendelte a haltetemek eltávolítását és megsemmisítését a Kapos folyó teljes Tolna megyei szakaszán és a Sió csatornának a Dunától a Kapos folyó torkolatáig, illetve torkolattól folyás iránnyal szemben haladva további 2 kilométerig terjedő szakaszán. Ugyanitt általános halfogási tilalom van érvényben. Nyomatékosan felhívják a lakosság figyelmét, hogy a haltetemek és a bódult halak emberi fogyasztásra nem alkalmasak. 

Dr. Rappay József főállatorvos, a megyei kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vezetője, kérdésünkre a laboratóriumi vizsgálatokról elmondta, a vízben oldott szerves anyagok miatt alacsony volt víz oxigéntartalma, ez vezetett a halpusztuláshoz. Az elpusztult halakon fertőző és parazitás megbetegedést nem észleltek.

Kész megtéríteni a károkat a Magyar Cukor Zrt., ha azok a Kapos folyóba egy hete ömlött mintegy 15 tonna vinasszal igazolhatóan összefüggésbe hozhatóak, nyilatkozta Hájos László, a társaság termelési vezérigazgató-helyettese. Ugyanakkor magyarázatot vár arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy a folyó somogyi szakaszán nem jelentkezett probléma, illetve miként okozhatott több nappal később halpusztulást a tolnai szakaszon. A Magyar Cukor Zrt. igazgatósága sajnálatosnak nevezte a bekövetkezett vinaszömlést, és elnézést kért mindazoktól, akiknek az esemény kellemetlenséget vagy kárt okozott. A cég számításai szerint a halpusztulást okozó szennyezés azonban nem származhatott a cukorgyárból, hiszen a Kapos folyási sebességét figyelembe véve az már a probléma észlelésekor elhagyta a folyót.

Tizenötmillió forintra becsüli a kárt a belecskai horgászegyesület

Összefognak a horgászegyesületek, ügyvédet fogadnak a káruk megtérítése érdekében, mondta Szeledeli György a Belecskai Horgászegyesület elnöke. A Kapos Tolna megyei szakaszán négy horgászegyesület működik. Becslésük szerint mintegy 15 millió forintra tehető csak a belecskai egyesület kára. Az ő 13,4 kilométer hosszú területükön szinte minden hal elpusztult. A víz még tegnap is barna volt, még azt sem tudják, lehetséges lesz-e a haltelepítés idén, ugyanis a halpusztulást okozó anyag lerakódott a folyóban és a part mentén. Elmondta, hogy a pincehelyiek éppen a szennyezés előtt telepítettek. Abban reménykednek, ha sok hó esik akkor a tavaszi olvadás kimossa a víz oxigénhiányát okozó, lerakódott anyagot. Valóságos horgászparadicsom volt a területünk, tette hozzá Szeledeli György, ugyanis a meder 4-5 méter mély árkaiban átvészelték a halak a forró nyarakat is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!