Közélet

2014.01.22. 16:49

A paksi kistérségből igényelték a legnagyobb összeget

„Itthon, Tolnában” Ezt a címet viseli a 2014-2020-as Európai Uniós finanszírozási időszakra készült átfogó megyei területfejlesztési tervezet, amelynek kapcsán szerdán tartottak konferenciát Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban.

TEOL/H.E.

A paksi kistérség polgármesterei arról a gazdaságfejlesztési programról kaphattak tájékoztatást, amelynek kialakításában maguk is aktívan részt vettek, hiszen a dokumentum a helyi igényeket felmérve készült.
Hőnyi Pál, a projektgyűjtést az MSB Zrt.-vel konzorciumban végző Hozam 2001. Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a megyei gazdaságfejlesztési program keretösszege 13 milliárd 840 millió forint, amelyből a paksi kistérségre eső összeg 3 milliárd 134 millió forint, ami a legjelentősebb a megyében. Hőnyi Pál azonban hozzátette, ezek a minimum összegek.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Főként polgármesterek jöttek el a megyei önkormányzat konferenciájára (Fotó: Gottvald Károly)
[/caption]A térség polgármesterei, a civil szervezetek és vállalkozók által megfogalmazott igények alapján kilenc projektcsomag rajzolódott ki, ennek alapján a tervezett költség több mint 20 milliárd forint Pakson és környékén. Legnagyobb igény a környezetvédelmi infrastruktúrafejlesztések – például szennyvíz beruházások, ivóvízminőség-javítás – iránt mutatkozott.

Szepesi Balázs, a Hétfa Elemző Központ stratégiai igazgatója a megyei helyzet kapcsán a paksi atomerőmű fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, a megye foglalkoztatásának hatoda kötődik az erőműhöz, és a küszöbön álló bővítés több ezer embernek ad majd munkát. Persze a területfejlesztési koncepcióban foglaltak elenyésző összeget képviselnek az atomerőmű bővítés költségeihez képest, ám a felkészülés számos lehetőséget rejt magában. A bővítésen kívül kiemelt megyei projekt a Sió revitalizációja, a turizmusfejlesztés, a helyi termékek piacra juttatása és a megyei gazdaságfejlesztési társulás létrehozása.

Jobb ciklust remél

A konferencián megjelenteket dr. Puskás Imre, a Tolna megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. Mint kiemelte, a területfejlesztéssel azt szeretnék elérni, hogy a megyénkben élők ne akarjanak elvándorolni, illetve ne jobb híján maradjanak itt, hanem azért, mert Tolna megye egy élhető hely. A korábbi EU-s finanszírozási időszakról az elnök elmondta, hogy némi rossz érzéssel lehet visszatekinteni, főként a vállalkozások kapcsán. Ugyanakkor az önkormányzatok erős címzettjei voltak a pályázati kiírásoknak, sok életkörülményt javító beruházás történt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!