Közélet

2014.03.11. 17:57

Jótékonysági bált és farsangot is tartottak a szülőkkel

Két jótékonysági rendezvényt szervezett az elmúlt hetekben az óvoda munkaközössége a szülőkkel közösen.

TEOL/V.T.

Az első egy farsangi mulatság volt, ahol a felnőttek és gyerekek együtt búcsúztatták a telet. Horváth Lajosné óvodavezető azt mondta, ez is, és a hétvégi nőnapi bál is közös célt szolgált: a gyerekek kirándulási költségeihez való hozzájárulást, illetve az udvari játékok cseréjét. A játékokat 2002-ben új faeszközökre cserélték, néhány évvel később szigorodtak a velük szemben támasztott elvárások, aminek így már nem felelnek meg.

Ezt szeretnék orvosolni. A szülők partnerei az intézménynek ebben, ezért kezdeményezték, hogy a már régebbi gyökerű programok mellett rendezzenek újat, így született meg a nőnapi bál ötlete. A rendezvény nagyon jól sikerült, több mint százan voltak, a helyi néptáncosok mellett a vajtai country csoport lépett fel és Tóth Bettina énekelt. Sok vállalkozó nyújtott támogatást, a Zichy Park Hotel például értékes tombolanyereményekkel, Vörös József zenész pedig azzal, hogy ingyen muzsikált.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!