Közélet

2014.08.15. 20:44

Az új, bogyiszlói vízbázis a megoldás Szekszárd számára

Letették pénteken a bruttó 6,5 milliárd forint uniós pályázati pénzből, száz százalékos támogatottsággal megvalósuló új vízbázis alapkövét pénteken Bogyiszló mellett.

Ihárosi Ibolya

Az alapkőletétel ünnepélyes aktusa mellett egyúttal át is adták a munkaterületet a kivitelezőknek, s ezzel megkezdődött az ivóvízminőség-javító program kivitelezése. Az új vízműtelep területén tartott ünnepségen Ács Rezső, Szekszárd alpolgármestere emlékeztetett az előzményekre, miszerint 1993-ban kiderült, hogy a lőtéri vízbázist a kutak felé vándorló szennyeződés veszélyezteti, így több kutat le is kellett zárni. A mentesítési program 2007-ben kezdődött meg, de hosszú távú megoldást kellett keresni. A bogyiszlói vízbázis 80-100 évre megoldja a megyeszékhely biztonságos vízellátását, emelte ki az alpolgármester.

A sikeres uniós pályázati program bruttó összege 6,5 milliárd forint, amely egy projekt keretében Szekszárd eddigi legnagyobb beruházása. A most épülő Bogyiszlói Vízműtelep költsége ebből 1,5 milliárd forintot tesz ki, de a 100 százalékos támogatásnak köszönhetően az új vízbázis létrehozása egy fillérjébe sem kerül a város lakóinak, hangsúlyozta Ács Rezső. A műszaki kivitelezés határideje 2015 május vége, a sikeres próbaüzemet követően, várhatóan még az év őszén rácsatlakozhat Szekszárd az új vízbázisra. A megyeszékhely lakói addig is, éppúgy mint eddig mindig, a szigorú követelményeknek megfelelő, egészséges ivóvizet ihatnak, húzta alá Ács Rezső alpolgármester.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Szűcs Tamás, a kivitelező képviselője, Artim Andrásné, az Egyesült Regionális Önkormányzati Vízmű vezérigazgatója és Ács Rezső helyezte el az alapkövet (Fotók: Gottvald Károly)
[/caption]

Szűcs Tamás, a generálkivitelezést elnyerő Duna Aszfalt Kft. területi igazgatója ismertette a program részleteit, amelyet a tervezéstől az engedélyek beszerzésén át a kivitelezésig bezárólag ők irányítanak.
A tervező cég, az Aqua Construct Zrt. főmérnöke, dr. Bozóky-Szeszich Ádám arról szólt, hogy némely vezetékszakaszok megduplázásával biztonsági megoldásokat terveztek a rendszerbe, az esetleges csőtörések bekövetkeztére.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A most épülő Bogyiszlói Vízműtelep, melynek költsége 1,5 milliárd forintot tesz ki. A műszaki kivitelezés határideje 2015. májusának vége
[/caption]

A vízminőség-javító program egyébiránt több részből áll. Az új vízbázis projekt alapvető célja, hogy Szekszárd közel 35 ezer lakosának hosszú távon egészséges ivóvizet biztosítson napi 7000 köbméter átlagos és napi 10.000 köbméter maximális vízfogyasztást alapul véve. Két megoldást vizsgáltak meg a szakemberek. Az egyik lehetőség volt a csatlakozás a Mohácsi Vízműhöz. A másik pedig az évtizedek óta védett Fadd-Dombori-Bogyiszlói vízbázis vizsgálta volt. Mindkét változatban szerepelt a Szekszárdi Vízmű szükséges felújítása is. Végül az illetékesek a gazdaságosabb megoldást választották. A parti szűrésű kutakból kitermelt nyersvíz kezelését – vas-, mangán- és ammónium-mentesítését –, fertőtlenítését Bogyiszlóra tervezték, amelyhez 20,8 kilométeres távvezeték szükséges. Az ivóvíz a Szekszárdi Vízmű Bogyiszlói úti telepének részleges gépészeti felújítása után kerül a vízelosztó hálózatba és övezeti vízellátásba. A vízszolgáltatás biztonságát szolgálja a négy 500 köbméteres kezeltvíz tároló. A távvezetékben továbbított víz 5,2 óra alatt jut el a szekszárdi vízműig. 

Diklór-etilén a jelenlegi vízbázis közelében

A Szekszárd ivóvízellátását biztosító lőtéri vízbázisnál 1993-ban illékony klórozott alifás szénhidrogén szennyezettséget mutattak ki. Emiatt az addig használt 4 kúttelepből mindössze kettő maradt üzemben, de 2007-ben másik két telep kútjaiban is megjelent a diklór-etilén szennyezés. Az észlelését követő években elkezdődtek a vizsgálatok és értékelések az országos környezeti kármentesítési program keretében. A mentesítő rendszer létesítményeinek telepítése 2001. decemberére fejeződtek be. A későbbi szakértői jelentések, tanulmányok megállapították, hogy a jelenleg ismert műszaki megoldások alkalmazása nem teszi lehetővé a szennyeződés teljes eltávolítását, emiatt a jelenlegi kármentesítő eljárás mellett a szennyezés 10 év alatt eléri a Sió-parti kutakat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!