Negyedszázados a segítők képzése

Huszonöt éves a szociális munkás képzés a PTE Illyés Gyula Karon. Kocsis Erzsébet, vagy ahogy mindenki ismeri Liza, a kezdetektől részt vesz ebben a munkában. Azóta nappali és levelező tagozaton összesen körülbelül háromezer szociális munkás végzett az intézményben. Mivel kötelező alaptantárgyakat oktatott, valamennyien találkoztak is vele tanulmányaik során. Az évforduló alkalmából nagysikerű, reggeltől este fél hatig tartó konferenciát szervezett az Iskolaszövetség, vagyis a Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesület, – amelynek Kocsis Erzsébet az elnöke – és az Illyés Gyula Kar. A konferencián több nézőpontból tekintették át az elmúlt huszonöt évet.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Kocsis Erzsébet kezdetektől részt vett a szociális munkás képzés elindításában (Fotó: Makovics Kornél)
[/caption]A képzés a Közművelődési Tanszék keblén indult. Kezdetben rajta kívül főállású oktató volt, az akkor már a főiskolán tanító Lovász Zsuzsa pszichológus és Soponyainé Urbán Irén, aki andragógiát (felnőttképzés) tanított, majd ő is elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem másoddiplomás szociológia szakát. Főtitkár volt akkoriban a főiskolán Szöllősi Gábor, s kívülről jött Papp Győző is, akik szintén a Ferge Zsuzsa nevével fémjelzett képzésre jártak. Vezetőjük Jánosi György, a későbbi képviselő, akkor főigazgató-helyettes volt.

– Nagyszerű érzés volt részt venni valami újnak a létrehozásában, kialakítani valami szépet és hasznosat, úgyszólván a semmiből, s ráadásul nagyszerűen tudtunk együtt dolgozni a kollégákkal, mondta Kocsis Erzsébet a hőskorról. Kezdetben a tanagyag nagy része fordítás volt, amelyhez persze hozzátette a magyar szakma is a hazai sajátosságokról szóló részt. Sok külföldi oktató érkezett Magyarországra, így Szekszárdra is, hogy átadják a tapasztalataikat. Sokat segítettek a tananyag építésében azon intézmények szakemberei, amelyben a tereptanulmányaikat végezték a hallgatók.

– Mi mindig azt mondtuk, hogy a szociálismunkás-képzés gyakorlat-orientált képzés. Maga a tudomány is a gyakorlatból építkezik, alapja az empirikus tudás. Az oktatás körülbelül 40 százaléka terepgyakorlat, mondta Kocsis Erzsébet. Arra a kérdésre, hogy mennyit változik az idők folyamán a hallgatók, az válaszolta, hogy nagyon sokat, mint ahogy általában változott a világ és benne a fiatalok. Az első évfolyamokra jelentkezők még semmit sem tudtak erről a szakmáról, volt bennük egy jó adag kíváncsiság, érdeklődés, majd lelkesedés is szakma iránt.

Más volt közösség is, mert az elején délutáni, esti közös programokat is szervezetek maguknak oktatók és hallgatók. Filmeket néztek, beszélgettek, tea, vagy forralt bor mellett. – Családias hangulatú volt a képzés, ezzel azt is közvetítettük a diákoknak, hogy a szociális munka lényege a partnerség. E segítő szakma csak akkor működhet, ha a felek partnernek tekintik egymást, fogalmazott a szakember. Nyilván senkit sem lehet akarata ellenére megváltani. Nagy volt a nyitottság a diákok részéről a társadalmi problémák iránt, az órákon rengeteget kérdeztek. Egy idő után már nemcsak a kíváncsiság, az érdeklődés hozta ide a hallgatók egy részét, hanem olykor csak az, hogy legyen valamilyen diplomájuk. Fordulatot jelentett az is, amikor megszűnt a felvételi, ahol elsősorban nem a lexikális tudást kérték számon a diákoktól, hanem a nyitottságot és szociális érzékenységet is figyelték.

Ugyanakkor a szekszárdi szociális munka szakra jelentkezők közül sokan maguk is hátrányos helyzetű környezetből érkeznek, jellemzően Tolna, Baranya, Bács-Kiskun és Somogy megyéből. Régebben működött Székesfehérváron kihelyezett tagozat, ahova sokan jártak Budapestről, Győrből, Komáromból, s jól látható volt, hogy merőben más környezetből, más szemlélettel és tudással rendelkeztek.

Ami a szakma társadalmi presztízsét illeti, Kocsis Erzsébet azt mondta, soha sem érezte úgy, hogy megfelelő helyre került volna a szociális munka a szakmák rangsorában. Hozzátette azt is, hogy ez kisebb mértékben azon is múlik, hogy mennyit harcolnak ki maguknak az e körben dolgozók munkájukkal, illetve szakmai szervezeteik révén. Egy korábbi fellendülés ellenére ma ismét küzdeni kell, például azért is, hogy egyáltalán legyenek az iskolákban szociális munkások. A jogszabályi háttér sem mindenben megfelelő, hiába mondják a szakmai szervezetek évek óta, hogy szigorúbban kellene szabályozni azt, hogy az effajta szaktudást igénylő munkakörbe csak szociális munkást lehessen alkalmazni.

Ami a jövőt illeti, az utóbbi években annyian jelentkeztek az egész országban szociális munkás szakra, mint a fénykorban Szekszárdra. Ehhez a helyzethez az is hozzájárult, hogy két éve már csak legalább egy tantárgyból megszerzett emelt szintű érettségivel lehet jelentkezni. Az okok között szerepel az is, hogy a társadalomtudományok területén csökkent az államilag finanszírozott helyek száma, s erre a területre általában olyanok jelentkeznek, akiknek a családja nem tudja megfizetni, még a szándékosan alacsonyan tartott költségtérítés összegét sem.

Némiképp bíztató, hogy hallani lehet arról, miszerint tervezi a kormányzat a szociális szférában dolgozók életpálya-modelljének a bevezetését is. Ma ugyanis előfordul, hogy a szociális munkásnak nem több a jövedelme, mint annak, akit valamilyen szempontból segíteniük e kell. Végül egy fontos gondolat, amit Kocsis Erzsébet mondott: Az lenne az igazán jó, ha egyáltalán nem lenne szükség szociális munkásokra se óvodában, se iskolában, se az idősgondozásban, se munkanélküli ellátásban, se a hivatalokban, se a kórházakban.

Névjegy

Kocsis Erzsébet Gyönkön született, az érettségi után ott kezdte pedagógus pályáját képesítés nélküli tanítóként. A főiskola elvégzése után az ifjúsági mozgalomban dolgozott, közben elvégezte az ELTE szociológia szakát szociálpolitika szakiránnyal. Ferge Zsuzsa ajánlásával került az akkor még Kaposvári Tanítóképző Főiskola Kihelyezett Tagozatán induló kísérleti szociális munkás képzés kezdő csapatába, 1989-ben. Okleveles szupervízor. Szakterületei: helyi szociális ellátórendszerek, helyi közösségek, szakmai etika. Negyven év munkaviszony után tavaly novemberben ment nyugdíjba, mint főiskolai docens, intézeti vezető koordinátor, de ma is vezet egy-egy kurzust, s ezt a jövőben is vállalja. Elnöke az Iskolaszövetségként emlegetett Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesületnek. A munka és a közélet mellett alig maradt szabadideje, azt a barátokkal, a családdal töltötte és olvasással töltötte, egy ideje a Liszt Ferenc Pedagóguskórusban énekel.