Közélet

2014.11.21. 18:24

Új adórendeletet vezetnek be Dombóváron

A következő év elejétől új, a helyi adókról szóló önkormányzati rendeletet vezetnek be. Egy ingatlant értékesít, egyet pedig megvásárol az önkormányzat.

H. E.

Rendkívüli üléssel indult az új képviselő-testület munkája Dombóváron. Az ülésen egyebek mellett Kiss Béla alpolgármester javaslatára módosították az önkormányzat szociális rendeletét – tájékoztatott Kurucz Gábor, a város kapcsolati referense. A változás eredményeként enyhülnek a szociális tűzifa támogatására vonatkozó feltételek, és akár méltányossági alapon is lesz lehetőség a tűzifa juttatásra. A Start munkaprogramban megtermelt javakból összeállított élelmiszercsomagra pedig a jövőben mindazok jogosultak, akik évközben önkormányzati segélyben részesültek.

A következő év elejétől új, a helyi adókról szóló önkormányzati rendeletet vezetnek be a képviselő-testület döntése nyomán. Így megszűnik a magánszálláshelyek után kivetett idegenforgalmi adó, illetve Gunaras állandó lakóinak építményadója azonos mértékű lesz a belvárosban élők kommunális adójával. Minderről a „Miénk Gunarasfürdő!” című fórumon is beszámoltak nemrégiben a gunarasi üdülőtulajdonosok és vállalkozók számára.

Mindezek mellett az adórendelet továbbra is tartalmazza a 65 éven felüliek 50 százalékos és a 70 éven felüliek 100 százalékos kedvezményét a kommunális adó alól.

Rábólintott a képviselő-testület a Dombóvári Műanyagipari Kft. (DMK) ajánlatára is. Eszerint 1,1 millió forintért megvásárolják a Gyár utcai vasútállomás megnevezésű terület egy részét az önkormányzattól, ugyanis bővíteni szeretnék a telephelyüket. Nemcsak eladás, vásárlás mellett is döntött a városvezetés. A Mászlony településrész vízellátását biztosító víziközmű létesítmények elhelyezésére egy 4423 négyzetméteres szántót vesz az önkormányzat 2 millió 211 ezer 500 forintos áron.

További döntés, hogy pályázatot hirdetnek a Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási NKft. ügyvezetői posztjára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!